Létrehozva: 2017.08.09.

Fölényes győzelem: Kiderült, mi lehet női vízilabdázóink titka

18:4-es gólaránnyal gyõzött a magyar csapat a britekkel szemben, alaposan megmosdatták az ellenfelet. Holnap kemény meccs jön, az oroszokat kell legyõzni.

Õrjöngött a közönség, végig szurkolt a magyar lányoknak. "Ria, ria, Hungária" - visszhangzott a lelátón minden egyes gól és értékesített helyzet után. A fantasztikus magyar csapat tagjai parádés gólokkal hálálták meg a buzdítást a közönségnek, és egészen elképesztő eredmény született.

18:4!!!! Fantasztikus!!!!

A csapatkapitánnyal, Boros Júliával és a lányokkal beszélgettünk a szerdai – fölényes győzelemmel zárult – meccs után.

A tudatos felkészülést júliusban kezdtük el. Az elején heti kétszer, majd kicsit sűrítettük a programot, és heti ötször edzettünk. Kevesen tudják, hogy főleg az alapozási időszakban Rubint Réka Alakreform tornájával készültünk.  Nagy segítséget jelentett Réka edzésterve, mely egy teljesen más típusú megterhelés, másfajta izmokat mozgat meg, mint amiket a vízben használunk. Õszintén megvallva, néha belehaltunk, de megfogadtuk, hogy a meccsek után is folytatni fogjuk az Alakreformot" - mondja lelkesen Boros Júlia.

Szuper élmény volt újra együtt játszani, magyar közönség előtt, Magyarországon - ez egy magyar csapatnak tökéletes, ennél jobbat kívánni sem lehet és az idő is fantasztikus volt.

Nagyon szeretnénk megnyerni a világbajnokságot. Tegnap az amerikaiakkal játszottunk, akikkel döntetlent sikerült elérni, ami nagy dolog, mert ők aztán éjjel-nappal úsznak, s közülük tavaly még hárman olimpiát is nyertek. Szóval elég kemény volt...

Ott kapott el igazán mindannyiunkat az az érzés, hogy meg szeretnénk nyerni. Cél az arany!

Próbáljuk nem annyira komolyan venni és arra fókuszálni, hogy inkább a játék szeretetéről szóljon ez az egész és ne arról, hogy meghaljunk...”

A lányok úgy érzik, hogy a versenyláz a meccsek előtt és után annyira már nincs meg bennük, de a meccsek alatt igen és szerintük ez a fontos. „Jó újraélni kicsit a régi versenyek hangulatát. A család, a férjek, a szülők, a gyerekek, ahogy tudnak, jönnek szurkolni.

Sokan edzők a csapatban és van, akinek például az egész csapata jön ki. Plusz 30-as korosztályban indulunk és mi 30-tól vagyunk majdnem 50-ig és itt van egy-két olyan csapat, ami konkrétan 30 évesekből áll. A mi csapatunk átlaga kb. 40 év körül van és az már érződik fizikálisan, de a rutinnal próbáljuk ezt kompenzálni. Lesz egy-két kemény meccs, de megoldjuk. A mai csapat, akivel játszunk a gyengébbik táborhoz tartozik, nem izgultunk annyira. A holnapi meccs már rizikósabb lesz.

 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Orbán Viktor találkozott a Liu fivérekkel, meglepő, hogy mit mondott

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

hirtv.hu

Bayer Zsolt bemutatta a Magyar Péter-féle korlátozás „legfontosabb” eszközét + videó

origo.hu

Poloska Peti top 10: Magyar Péter legszánalmasabb ostobaságai

ripost.hu

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt