Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.07.12.

Fapados bajnok, nem szórta a pénzt a BL miatt a Honvéd

Új utat választottak a kispestiek a szokásos költekezés helyett.

Se külföldi edzőtábor, se több idegenlégiós, se fene nagy erősítés: különösebb faksznik nélkül, többé-kevésbé a tavalyi csapatával készült a favorit Hapoel Beér-Seva elleni BL-selejtezőjére a Budapest Honvéd. A riválisai költségvetésének töredékéből bajnok kispestiek nem az ilyenkor szokásos utat járják, nem költekeznek a kupaindulás miatt.

Hogy eredményre vezet-e a "fapados" erősítés, kiderül szerdán 19 órától (a zártkapus kispesti visszavágót egy hét múlva játsszák).

A jövő szempontjából semmin sem változtat, hogy bajnok lesz a csapat, vagy második

– mondta némileg meglepő módon a %RIPOST%-nak George F. Hemingway tulajdonos még május végén, két nappal a Videoton ellen végül megnyert bajnoki döntő előtt.

A Honvéd edzőcseréje – a bajnokcsapat olasz sikeredzőjét, Marco Rossit a holland Erik van der Meer váltotta – már korábban eldöntött tény volt. A játékoskeretben pedig (eddig) csak minimális változások történtek a Korhut Mihály izraeli csapata elleni Bajnokok Ligája-selejtezők előtt.

A távozók közül csak a csapatkapitány Hidi Patrik és a kölcsönjátékos Zsótér Donát érzékenyebb veszteség. Helyettük érkezett Pölöskei Zsolt és a korábbi közönségkedvenc Danilo (a brazil csatár 2012 januárjában az NB I-es góllövőlista vezetőjeként távozott a Honvédtól). Más kérdés, hogy a kupaszereplés után, és/vagy a nemzetközi átigazolási piac zárása előtt, jó pénzért még távozhat a bajnokcsapat egy-két erőssége, az ő pótlásuk még elképzelhető.

De a BL-szereplésért Hemingway nem robbantott bankot. Több magyar csapattal ellentétben, a költségvetésük töredékéből bajnok Honvéd nem utazott külföldi edzőtáborba, nem erősített ész nélkül szórva a pénzt.

"Ha hozok is egy, két vagy három játékost, azt nem a BL-szereplés miatt teszem, hanem mert néhány hazai riválisunk jelentős erősítést hajt végre"

– utalt korábban az esélytelenek nyugalmát emlegető Hemingway arra, hogy tévútnak tartja a legtöbbször úgyis rövidke nemzetközi szereplés előtti pénzszórást.

Még azzal a lehetőséggel sem él, hogy az MLSZ kupaindulóként több (három helyett öt) légiós együttes szerepeltetését engedélyezné. Ehelyett a kispestiek továbbra is a már bevált, rutinos vázra, és a Magyar Futball Akadémián nevelt, fiatal tehetségeikre építik a csapatukat. Õk múlták felül az esélyesebb ellenfeleiket, bajnokként ők harcolták ki – nem másnak, maguknak – a BL-szereplést.

 

A bajnoki címért bruttó 200 millió forint jutalmat kapott a Honvéd az MLSZ-től, míg az UEFA 260 ezer eurót (80 millió forint) utal a BL-indulásért. Ezen kívül a második körért 100 milliónak, a harmadikért 130 milliónak megfelelő összeg járhat. Ez persze nem tiszta nyereség, hiszen a kupaszereplés jókora kiadásokkal (utazás, szállás) is jár. A csodával határos főtáblára jutás önmagában csaknem 4 milliárdot hozna a konyhára, és a csoportkörben szerzett pontonként 154 milliót utalnak.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Meglepetéseket tartogat az időjárás hétvégén

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

hirtv.hu

Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt