Apjukra ütöttek! Áldás, vagy átok a fociban a családfa?

Újra felfedezte magának a magyar futball Bognár Istvánt. A Diósgyőr középpályása már 25 éves, de még mindig tehetségként beszélnek róla azok után, hogy két csodaszép gólt lőtt a Videoton ellen. Õ egyébként az 50-szeres válogatott Bognár György fia, édesapja még az 1986-is világbajnokságon is szerepelt.

A papa persze úgy tűnik, jóval komolyabb pályafutást teljesített, mint amilyet fia fog. Az idősebb Bognár bajnok lett az MTK-val, légióskodott Franciaországban és Belgiumban is.

Számos olyan példa van egyébként, mikor a gyermeket "agyonnyomta" a szülői örökség, s nem tudta továbbvinni az apák művét. Nyilasi Tibor, Törőcsik András, vagy éppen Lipcsei Péter gyermeke hiába próbálkozott, nem tudott élvonalbeli karriert befutni. Talán a legjobban még a Bajnokok Ligája főtáblájáig eljutó ifjabb Albert Flórián járt, aki bár egy évtizedig alapember volt a Fradiban, meg sem közelítette az aranylabdás apuka tudását.

Két legendás példánk van, ahol a fiú hozta, sőt, túl is szárnyalta a neves édesapa produkcióját. A Herthát irányító Dárdai Pál játékosként és edzőként is többet tett már le az asztalra a szintén legendás idősebb Dárdai Pálnál.

Szombathelyen Király Gábort 25 éve még úgy ismerték, mint a nagy Király Ferenc focistának készülő kisfiát. Az apuka középpályásként 14 évig 260 meccsen erősítette a Haladást, fia pedig már kapusként magyar válogatottsági rekorder, s világszerte közkedvelt játékos.

Sőt, Királynak vigyáznia kell, mert fia, Mátyás kapusként már az ő babérjaira tör.