Létrehozva: 2016.04.08.

Óriási lehetőség előtt áll fociválogatottunk Pitbullja

Eljön végre az õ ideje? Oslói hõsünk számára megnyílhat az út a kezdõcsapatba.

Eddig nem sikerült az áttörés Kleinheisler László számára: a tavaly ősszel a Videoton tartalékcsapatánál is mellőzött válogatott futballista télen igazolt a Werder Bremenhez, ahol eddig csak öt bajnoki meccsen játszott. Ebből négyszer csereként beállva, s egyszer a kezdőcsapat tagjaként – akkor viszont a 75. percben lecserélte az edzője, a csapata pedig 5-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Mönchengladbach ellen.

A 22. születésnapját pénteken ünneplő légiósunk a hétvégén szép „ajándékot” kaphat Viktor Szkripnik vezetőedzőtől. Persze keményen megdolgozott ezért, de most a körülmények is a kezére játszanak.

A Werder kezdőjéből Claudio Pizarro mellett Clemens Fritz is hiányozhat. Az egymás elleni játék alapján, a Kreiszeitung jelentése szerint utóbbi helyén jó eséllyel Kleinheisler kaphat szerepet az Augsburg elleni kiesési rangadón (szombat, 15.30).

Rá is fér a lelkére, hogy megkapja a bizonyítási lehetőséget, mert a Nemzeti Sportnak elmondta: nem valami boldog az eddig a pályán neki jutott 181 perccel.

„Õszintén szólva nem így terveztem a brémai pályafutásom első hónapjait” - mondta az Eb-szereplésre is készülő magyar játékos, hozzátéve:

Élvezem a munkát, tényleg széthajtom magam, vélhetően ezért becéznek Maschinénak, tehát Gépnek, no meg Pitbullnak.

Mégsem kapok lehetőséget, hogy élesben is bizonyítsak.”

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál