Létrehozva: 2016.02.20.

Dárdai elégedett az egy helyben toporgó Herthával

Idén ötbõl már a negyedik bajnokiján ikszelt a berlini csapat. Féken tartották a BL-nyolcaddöntõs ellenfelet.

Továbbra is képtelen bajnoki meccset nyerni 2016-ban a Hertha. Dárdai Pál a három döntetlen, majd a legutóbbi, stuttgarti vereség után azt mondta: három pontnál többről dönt majd a Wolfsburg elleni hazai rangadó. Nevezetesen: ha végre nyer a csapata, akkor harcban maradhat a dobogóért, ha viszont veszít a fél lábbal már BL-negyeddöntős Farkasok ellen, akkor visszaeshet a középmezőny süllyesztőjébe.

Ezek után, 48 ezer néző előtt naná, hogy megint döntetlen lett a vége, méghozzá egy gyors második félidei Schäfer- Kalou gólváltással. Vagyis a kérdés se erre, se arra nem dőlt el. Pedig a wolfsburgi sztárcsapat idegenben a mezőny legrosszabbja, a magyar edző mégis élcsapatként beszélt róla az értékelésében:

Az első félidőt uraltuk egy topcsapat ellen. Végül a döntetlen jogos eredmény. A hajrában a kapusunk nagyot mentett, de összességében jól játszottunk, elégedett vagyok.

Azt akarjuk elérni, hogy ilyen erős ellenfelekkel is tartsuk a lépést. Ez ma egyes szakaszokban működött”

- idézte sajtótájékoztatójáról Dárdait a klub Twitter-oldala.

Az iksz mindenesetre arra jó a Herthának, hogy megtartotta ötpontos előnyét a 8 sérültjét nélkülöző tavalyi ezüstérmessel szemben. Ráadásul visszavette a német bajnoki tabella harmadik helyét is, legalábbis a Leverkusen vasárnapi, Dortmund elleni rangadójának végéig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája