Létrehozva: 2024.05.19.

Hamarosan mozgást is felírhat az orvos receptre

Egyelőre 30 önkormányzattal közösen tervezik elindítani azt a programot, ami már más országokban és egy budai kerületben is kiválóan működik. Hamarosan nem csak gyógyszert, mozgást is felírhat majd az orvos receptre!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az aktív Magyarországért felelős államtitkár Velkey Györggyel, a Bethesda Kórház főigazgatójával, Péter Attilával a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének elnökével, a Testnevelési Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Kerékpáros Szövetség egyes tagjaival közösen egy új program bevezetésén dolgozok. Ennek lényege, hogy bizonyos betegségek esetén mozgást is felírhat a háziorvos a betegeknek. A legfrissebb hírek szerint pedig hamarosan kezdetét veszi a Mozgás receptre! Program.

séta, sétál, idős, sport, nordic walking, mozgás,
Hamarosan nem csak gyógyszert, mozgást is felírhat az orvos! Fotó: SibRapid / Shutterstock

Kezdetét veszi a mozgás receptre program

"Elindítottuk a Mozgás receptre! programot. Ez egy olyan ismeretterjesztő, az egészségügyet és az aktív életmódot összekötő gyakorlat, ami a mozgásra mint valós gyógymódra hívja fel a figyelmet. Elkészült a magyar segédkiadvány, és év végéig 30 jelentkező önkormányzattal elindítjuk mi is a programot. Bízunk benne, hogy néhány év múlva már nálunk is természetessé válik, hogy az orvosok egy kis sportolást írnak fel a gyógyulásért, aminek a feltételeit az önkormányzatok és a TB biztosítja" - olvasható Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkárának közösségi oldalán.

Ezért van szükség a programra

Az Eurobarométer felmérésében a magyarok 59 százaléka úgy nyilatkozott, hogy soha nem mozog, 15 százaléka nagyon ritkán, tehát a magyarok háromnegyede soha nem mozog vagy nagyon keveset. Hozzánk képest Finnországban 8, Svédországban 12, Szlovéniában 25, Csehországban pedig 26 százalék a soha nem sportolók aránya. Holott Babai László, a Magyar Életmód Orvostani Társaság elnöke, a Mozgás receptre program kezdeményezője az orvostudományban ismert ténynek nevezte, hogy több mint 30 betegség megelőzésében és kezelésében játszik szerepet a mozgás. Példaként említette, hogy a cukorbetegség és a magas vérnyomás esetében már a terápia kötelező része a sport.

Sok múlik az életmódunkon

A WHO egy felmérése rávilágított arra, hogy az egészségi állapotunkat mi és milyen mértékben határozza meg. Ebből kiderül, hogy az egészségügyi ellátórendszer (háziorvos, a szakellátás, a kórház) az egészségügyi állapotunkat csak 18 százalékban határozza meg. Az életmódunk azonban 37 százalékos súllyal szerepel a befolyásoló tényezők között.

Máshol már működik a program

Új-Zélandon kezdtek először a gyógyszerek helyett/mellett mozgást felírni receptre. A program orvosilag sikeresnek bizonyult és egyre több ország követte ezt a gyakorlatot. Svédországban és Angliában az orvosok a különböző betegségekre ugyancsak különböző típusú és intenzitású mozgásformákat írnak fel. Sőt, Budapest XII. kerületében is évek óta folyik egy hasonló program, aminek keretében a háziorvosok mozgást írnak fel receptre és ehhez a kerület biztosítja a sportolás feltételeit. További részletek a Mozgás receptre programmal kapcsolatban itt olvashatók.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke és a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója a következőt tarja fontosnak megjegyezni a programmal kapcsolatban:

 

origo.hu

Kylian Mbappé a Real Madrid játékosa

ripost.hu

"Édes kicsi csillagunk" - örömteli hírt osztott meg a Dancing with the Stars sztárja

borsonline.hu

Elképesztő, így festene Szoboszlai Dominik a Bridgerton szívtiprójaként

ripost.hu

Érkezik a bolygóvonat: ezeknek a csillagjegyeknek hoz szerencsét

mandiner.hu

George Clooney halálos fenyegetést kapott Oroszországból – méghozzá nem is akárkitől

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

mindmegette.hu

Az étel, amit örök rejtély övez: mi így készítjük a borsos tokányt sok-sok szafttal

ripost.hu

Ha ezt látod a lángosozónál, menekülj!

ripost.hu

Jürgen Klopp ismét tarolt, Mourinhót is nevetségessé tette a BL-döntőn

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péterről megdöbbentő videó készült, egyre súlyosabbak a pszichés tünetei

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

Te tudod, hogyan kell szavazni? Segítünk, ha nem!

INSIDER

Ismeretlen jármű jelent meg a fővárosban, megdöbbentek a helyiek

INSIDER

Vigyázz! Már itthon is támad a kullancslégy

INSIDER

Leszakad az ég, miközben autóban ülsz? Ezekre figyelj, ha zivatarban vezetsz!