INSIDER

Szerző

Létrehozva: 2024.04.05.

Nem semmi: egy hónap alatt 400 ezren nyertek a Szerencsejáték új sorsolásán

A főnyereményt hetente egyszer vitték el.

Az elmúlt egy hónap eredményei alapján kijelenthető, hogy pillanatok alatt kedveltté vált a játékosok körében a Szerencsejáték Zrt. új számsorsjátéka. A Napi Mázli azoknak kedvez, akik szeretik a gyorsjátékot – no meg azoknak, akik szeretnek nyerni, ugyanis egy hónap alatt több mint 400 ezren örülhettek kisebb-nagyobb (vagy akár igen nagy) nyereménynek a játékon.

Napi Mázli
Sokaknak bejött a Napi Mázli  Fotó: Szerencsejáték Zrt.

A nyereményadatok szerint több mint háromszázezer 400 forintos nyeremény volt, ami az alapjáték ára, mintegy 90 ezren 2000 és 400.000 forint közötti összeget vittek el, emellett 12 játékos volt, akiknek 20 millió forintot ért a kedvenc dátumok és szimbólumok megjátszása.

A megjátszott szimbólumok közül egyébként a szív, az autó és a hal a volt leggyakoribb, bár a márciusi ünnepnapokon rendkívül népszerűek voltak a kapcsolódó szimbólumok, azaz nőnapon a virág, március 15-nek köszönhetően pedig a zászló. A megjátszott dátumok tekintetében érthető módon elég nagy a szórás, ugyanakkor itt is látszik, hogy egy-egy ünnepnapot, mint például 1848. március 15-ét szívesen játszottak meg a játékosok.

A Napi Mázli bukmékeri típusú játék, azaz a nyereményt az egyes nyerőosztályokban fix nyereményszorzók határozzák meg. A nyeremény összege attól függ, hány találata van a játékosnak és hányszoros téttel vásárolta meg. Minden Napi Mázli szelvény alapból két sorsoláson (a Skandináv lottóhoz hasonló ikersorsolású játék) vesz részt, így dupla esély van a nyerésre, sőt akár duplán nyerhet a szerencsés játékos. A Szerencsejáték Zrt. tizenkilenc év után jelentkezett saját fejlesztésű számsorsjátékkal, amely egyedi játékmenetével abszolút újdonságnak számít a nemzeti lottótársaság portfóliójában.

A Napi Mázli a lottójátékoknál megszokott alapjáték-árat kínálja: egy mező kitöltéséért 400 forintot kell fizetniük a játékosoknak, a maximálisan elérhető nyeremény pedig 100 millió forint.

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán