Létrehozva: 2024.02.18.

Ijesztő fotót tett közzé a Magyar Maugli: megtámadta az egyik oroszlánja, súlyosan megsérült

A Bors korábban többször beszámolt a Zanzibárban élő Magyar Maugliról, aki vadon élő állatokat ment és nevel. Most azonban súlyos baleset érte.

Flaskay Dániel, azaz a Magyar Maugli annyira tehetséges vízilabdázó volt kisgyermekként, hogy annak szánták a szülei. Őt azonban nem érdekelte más, csak az állatok. Már 12 éves korában elkezdett foglalkozni velük. Az évek során olyan sok tapasztalatot szerzett, hogy egészen Zanzibárig jutott. Jelenleg ott ment különleges, vadon élő állatokat. Emellett TikTok-oldalt is létrehozott, mellyel az a célja, hogy megszerettesse az állatokat az emberekkel. Szeretné, ha nem a tévhitek alapján ítélnék meg őket, hanem a tények alapján.

A Magyar Maugli és egy általa gondozott tigriskölyök Fotó: Flaskay Dániel / Magyar Maugli

 A közösségi oldalakon is aktív Dániel legutóbb egy olyan sajnálatos eseményről számolt be, ami többeket meglepett.

„Az elmúlt időszakban nem voltam túl aktív a social média felületeken, ennek több oka is van” – kezdődött a napi sztori, amelyben sérüléseiről számolt be. Az egyik általa nevelt fehér oroszlán ugyanis komoly sérüléseket okozott neki, még hetek kellenek, hogy felgyógyuljon.

Öt helyen kellett összevarrni. Most már lábadozom és jobban vagyok

 – tette hozzá.

Dánielnek komoly sebei lettek, de vallja, vissza fog menni hozzájuk, ha felépül  Fotó: Instagram / hungarian_mowgli

A poszttal elsősorban nem a támadásra szerette volna felhívni a figyelmet a TikTok-sztár. Leginkább arra, hogy senki ne felejtse el, hogy vadon élő állatokról van szó.

„Imádom őket ezek után is, nem is kérdés! Igen, vissza fogok menni hozzájuk, amint felépülök!” – előzte meg a kérdést a Magyar Maugli. Remélhetőleg hamar felépül majd sérüléseiből és legközelebb jóval pozitívabb dologról számol majd be közösségi oldalain.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Ezt mondta Neuer az óriási potyája után, ami a Bayern kiesésébe került

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

10 évre titkosította Erzsébetváros a korrupciógyanús dokumentumokat + videó

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen

INSIDER

A poloskaszezon is korábban kezdődik idén: hogyan védekezhetünk ellenük?