Létrehozva: 2024.02.07.
Módosítva: 2024.03.15.

Kétszer is visszatért a halálból, ma másokon segít Fanni

Fanni autója beadta a kulcsot, így most hatalmas kihívás számára, hogy Keichiivel, a terápiás kutyának tanuló ebbel és a fejlesztő eszközökkel eljusson az apró ügyfeleihez. Ezzel veszélybe került az autista gyerekek fejlesztése, hacsak nem sikerül a lánynak gyorsan megoldania a helyzetet.

A 27 éves Fanni arra tette fel az életét, hogy másokon segítsen, így került kapcsolatba az autizmussal és lett az érintett gyerekek őrangyala. A fiatal lány egy komplex kiegészítő programot hozott létre, melyben ötvözi a festést, a gyermekjógát és a kutyák adta békés közeget. Az elhivatott lány most komoly gonddal küzd, és segítséget kér, ugyanis elromlott az autója, ami eddig is csak korlátozottan volt alkalmas arra, hogy Keichiit és a fejlesztéshez szükséges eszközöket szállítsa.

Fannit akár még az éjszaka közepén is felhívhatják a kis ügyfelei Fotó: olvasói

Fanni kétségbeesett, ugyanis még nem tudja, hogyan fog tudni a gyermekekhez időben eljutni a megfelelő kellékekkel, pedig ez sok gyereknek az egyetlen lehetősége, hiszen Fanni szívügye, hogy a rászoruló gyerekeknek ingyen nyújtson segítséget.

Szegény kis autóm már elég rossz állapotban volt, de most végleg bemondta az unalmast

– meséli a Ripostnak a lány, aki a járművét munkaeszközként használja, hiszen vagy a fejlesztések helyszíneire, illetve a gyerekek otthonába, esetleg az egyetemekre jár előadást tartani saját programjáról. A fiatal lány kutyáját, Keichiit is minden alkalomra magával viszi, hisz egyrészt a komplex program része, másrészt a gyerekek is ragaszkodnak a négylábúhoz.

Imádják a gyerekek Keichiit Fotó: olvasói

Nem hagyhatom cserben a gyerekeket, így segítséget kell kérnem: szükségem van egy autóra, hogy Keichiivel eljussak a fejlesztésekre

– fogalmazza meg bizakodóan Fanni, aki hiszi, hogy vannak még csodák. A lány korábban nagy örömmel mesélt lapunknak a programjáról, most pedig azzal büszkélkedhet, hogy nem csak, hogy nincs egy szabad perce sem, de egyre több egyetem érdeklődik Saffy D A Y elnevezésű foglalkozásai iránt. Fanni kisgyermekkorában kétszer is járt a halál kapujában, és csodás felépülése után elhatározta, hogy olyan gyerekeken szeretne segíteni, akik hasonló nehézségekkel küzdenek.

Fanninak csak az egyik oldala képes a kimelegedésre Fotó: olvasói

Fanninak gyermekként kétszer is szembe kellett néznie rákos megbetegedéssel, ám csodával határos módon mára már teljesen egészséges

Tudom, hogy milyen különbözni, így könnyen azonosulok ezekkel a gyerekekkel. A betegségemnek köszönhetően hatalmas vágások vannak a hátamon, ráadásul csak a testem egyik fele képes a kimelegedésre

– magyarázza a fiatal nő, aki másságával megbarátkozva ma igazi példaképpé, sőt mi több, igazi őrangyallá vált. 

Ha lehetőséged van rá, hogy segítsd Fanni kis ügyfeleit, itt megteheted.

 

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Az egész emberiségre veszélyes utolsó órába értünk

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria