Létrehozva: 2024.01.04.

Elkezdett fájni a borsodi fiú lába, lesújtó diagnózist kapott

Porckorong elváltozást diagnosztizáltak a 17 éves Mata Kevinnél, de később kiderült, hogy csontödémában és csontnekrózisban szenved. A fiú iszonyú fájdalmakat él át, járni sem tud rendesen, de bízik a gyógyulásban. Már azt is eltervezte, mihez kezd, ha végre újra egészséges lesz: autószerelőnek tanul és jogosítványt szerez. Addig azonban még hosszú az út.

Festői tájon, az ország északkeleti csücskében, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Encsi járásban lévő Krasznokvajdán él a 17 éves Mata Kevin. Élete úgy telt, mint a többi környékbeli tinédzseré, megkezdte a miskolci középiskolai tanulmányait - mígnem borzalmas fájdalmak jelentkeztek a lábában.

Kevin legnagyobb álma, hogy meggyógyuljon és jogosítványt szerezzen Fotó: olvasói

Az orvosok először a hirtelen növésnek tulajdonították a fájdalmakat. Ám a kezelések ellenére azok nem szűntek, így a család orvostól orvosig vitte őt, míg végül Encsen az ortopédiai szakrendelésen azt állapították meg, hogy porckorongelváltozása van. Vitaminokat, fájdalomcsillapítót és porckorong-erősítőt írtak fel neki. Ezeket a gyógyszereket három hónapig szedte, a fájdalom azonban továbbra is állandó társa maradt. November elején már lábra sem tudott állni, ezért iskolába sem mehetett. Tanulmányait otthonról végezte. 

Nem adtuk fel, végül egy MRI vizsgálaton megállapították: csontödémája van. Kevin combcsontja már kezd elhalni a folyamatos csontvelőgyulladás miatt

- számolt be a Ripostnak a fiú édesanyja, Beáta, aki végül magánrendelésre vitte el a fiát.

Kevin állapota egyre csak rosszabbodott, ezért elszántan kerestük a megoldást. Kiderült: mielőbb műtéti beavatkozásra van szüksége, különben veszélybe kerül a lába. Ez egy különleges és összetett műtét, mert csontvelő- és őssejtkezelés is szükséges a gyógyuláshoz. A költséges orvosi beavatkozásra sajnos nem volt elég pénzünk, ezért gyűjtést szerveztünk. Nagyon hálásak vagyunk az embereknek és Ildikónak, a Bing és mesés barátai  interaktív show vezetőjének, mert nélkülük nem jött volna össze a pénz a műtétre. 

Kevinre még hosszú gyógykezelés vár. A fiú nagyon el volt keseredve, amikor kiderült, hogy súlyos beteg, de most már látja az alagút végét, hiszen összejött a pénz a műtétre. Így bizakodó és tele van tervekkel. Elhatározta: ha felépül, befejezi az autószerelő iskolát és utána leérettségizik. Legnagyobb álma, hogy jogosítványt szerezzen és egy Hondával rója az utakat.

@mesesbaratok Sokszor a legszebb mosoly mögött van a legnagyobb fájdalom!🥺 @♣K£vįn♣«·» ♬ Sad piano ballad (BGM / sad)(936782) - TrickSTAR MUSIC

 

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála