INSIDER

Szerző M. N.

Létrehozva: 2024.01.28.

„A testemmel védtem a kiskutyámat”- Harci ebek támadták meg Andreát és kedvencét

Andrea kiskutyájával csak sétálni szeretett volna egyet, de az utcán hirtelen rájuk rontott két harci kutya. Percekig marcangolták őt és kedvencét is.

Sokkoló történetet osztott meg lapunkkal a 18. kerületi Gloriett lakótelepen élő. H. Andrea. A fiatal nő fehér pulijával, Bertával sétálni indult. Ám a kellemes testmozgás helyett borzasztó dolog történt, ugyanis rájuk rontott két harcikutya, amik marcangolni kezdték. Andrea testével védte kis kedvencét…

Berta, a kis áldozat Fotó: olvasói


 

Kedden 13 óra körül úgy döntöttünk Bertával és egy barátnőmmel, hogy sétálunk, kocogunk egyet

 – kezdte történetét Andrea. 

"Nem szoktunk sokat menni ilyenkor, nagyjából egy 5-10 kilométert csak. Éppen egy kutyajátszó és egy kültéri kondipark mellett haladtunk el, Bertát pórázon vezettem, amikor hirtelen a semmiből ránk rontott két,  nagytestű harci kutya. Az egyik idegen eb nekiesett a kutyámnak. Nekem annyi erőm volt, hogy belenyúltam a kutya szájába és szétfeszítettem azt, hogy Berta ki tudja húzni a fogai közül a hátsó lábát. Mindeközben engem is nagyon csúnyán szétharaptak. Próbáltam védeni a kutyámat, így megfogtam, felraktam egy kocsira és ráhasaltam, hogy inkább engem támadjanak, mint őt. Rólam letépték a nadrágot és összeharapták a kezemet. Annyi szerencsém volt, hogy hideg volt és volt rajtam kesztyű, de így is eléggé megsérültem. A kutyám nincs jó állapotban. Nem tud ráállni a hátsó lábára, húzza magát. A hátán több seb lett, a legnagyobb talán úgy 10 centis lehet…"

Harci kutyák támadták meg Andreáékat Fotó: Wikipedia

Andrea mellett végig ott állt a barátnője, őt nem bántották a kutyák. Meg is próbált segíteni nekik, egyszer az egyik harci kutya felé rúgott, hátha azok elmenekülnek. Azonban nem csak a barátnő volt az egyetlen szemtanú, az utcán néhány méterrel arrébb négy férfi álldogált

 Az utcán körülbelül öt méterre voltak tőlünk 

- meséli. "Négy közmunkás volt az, ott álltak vaslapáttal a kezükben, mert verték fel a jeget. Egyikben sem volt annyi, hogy a segélykiáltásunkra odajöjjenek Végignézték az egész támadást. Végül el kellett mennünk állatorvoshoz és háziorvoshoz is. Kaptam tetanuszt. Az állatorvos szerint nagy szerencsénk volt. Az eset után közzé tettem a helyi Facebook-csoportban, hogy mi történt. Ott mondták, hogy tudják, hogy hova tartoznak a kutyák. Kiderült, hogy állandóan kiszöknek, rettegnek a szomszédok is tőlük, de nem mernek lépni. Én végül feljelentést tettem a rendőrségen, mert ha nem oldjuk meg ezt az ügyet, akkor legközelebb másnak is neki fognak menni, aki lehet, hogy súlyosabban megsérül, mint mi" - zárta megdöbbentő történetét Andrea.



 

 

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

"Néha zavaró szagok jöttek ki a lakásból" - megszólaltak a szomszédok az egymás után kétszer kigyulladt csepeli lakás áldozatáról

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!