INSIDER

Szerző B. V.

Létrehozva: 2023.11.14.

Széttépték Zsanett lábát a kutyák, mégis olcsón megúszhatja a támadást a gazda

Nem először került bíróság elé egy albári kutyatulajdonos, mégis minden alkalommal megússza a letartóztatást.

Egy Dunaszerdahely közelében lévő községben, Albáron immáron harmadszor támadtak meg vérengző fenevadak egy vétlen arra járót. Az áldozat ezúttal nem más volt, mint Cseh Péter korábbi parlamenti képviselő egy hozzátartozója. Az esetről kiderült ráadásul, hogy az állattartó újra egy rövid bocsánatkérés után faképnél hagyta a megtámadott nőt. Mindennemű segítségnyújtás nélkül tovább ment, pont úgy, ahogy az előző két esetben is tette. A rendőrök most csak azért fogták el őt, mivel miután Cseh Péter meglátta a hazaérkező Zsanettet, aki elmondta a történteket, kocsival odasietett a tetthelyre, ahol még ott találta a férfit. 

kutyatámadás, kutya
Ismét támadtak a kutyák. Fotó: Pixabay

Cseh Péter rendőrt hívott, akik őrizetbe is vették a férfit. Testi sértéssel gyanúsították meg, ami miatt legfeljebb egy évig terjedő szabadságvesztést kaphatott volna pláne, hogy nem ez volt az első eset. 

A rendőrség már a múltban is foglalkozott a férfi kutyái által elkövetett támadással. Két esetben szabálysértésről volt szó, egy esetben viszont olyan súlyos támadásról volt szó, hogy a tulajdonost a bíróság jogerősen elítélte testi sértésért

 - közölte a Nagyszombati Kerületi Rendőrség. Kiemelendő, hogy a férfi minden egyes alkalommal segítségnyújtás nélkül tovább állt. 

Ennek ellenére mivel a gyanúsítás során a cserbehagyás részlete kimaradt, nem kaphat súlyosabb büntetést, mint az a kutyatulajdonos, akinek a kutyái esetleg ugyanilyen szörnyűséget követnek el, de segít. A rendőrség csupán a férfi letartóztatását javasolta tartva attól, hogy újra, negyedszer is megismétlődik majd a támadás.

A Dunaszerdahelyi Járásbíróságon tartott előkészítő eljárás során azonban a bíró nem tartotta ezt indokoltnak. A vétkes állattartót mindössze pártfogói felügyelet alá helyezték, ami miatt havonta egyszer kell jelentkeznie majd a bíróság által kijelölt hivatali személynél, előre megadott időben. Ezen felül megtiltották számára bármilyen fajtájú kutya tartását, vagy sétáltatását, továbbá lakhelyének esetleges változásait folyton jelentenie kell majd az ügyészségnek, vagy a bíróságnak.

A vizsgálati fogságra vonatkozó kérelem elutasítása azonban nem jogerős, az ügyész ugyanis fellebbezett a döntés ellen, az ügyben tehát a Nagyszombati Kerületi Bíróság hozza meg a végleges döntést - írj a Parameter.sk.

 

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Magyarország híd szerepet tölt be Kína és az Európai Unió között

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Végzetes tragédiába torkollott a német fiatal spanyolországi nyaralása az első napon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!