INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.11.03.

Elhunyt férfi emlékére gyújtott mécses okozta a több halálos áldozatot követelő budapesti tragédiát mindenszentekkor

Ki kellett menekíteni egy asszonyt az égő lakásából Káposztásmegyeren. Szerencsére a nőnek nem esett bántódása, de a kiskedvencei elpusztultak a tűzvészben. A helyiek aggódnak érte, nem akarják, hogy fedél nélkül maradjon a néni.

Hatalmas tűz ütött ki egy panelben még november 1-jén Káposztásmegyeren. A Nádasdy Kálmán utcában lévő házban lévő lakásból a tűzoltóknak kellett kimenteniük egy 50 év körüli asszonyt, akit a mentők kórházba vittek. A tűzvész részletei borzalmasak, ugyanis nem csak ő volt a lakásban… 

A legfölső emeleten gyulladt ki egy lakás Fotó: Olvasói

Hatalmas volt a füst és a lángnyelvek is

 – mondta a Borsnak P. Kinga

"Úgy tudom, hogy a fővárosi tűzoltók pár perc alatt kint voltak az égő háznál, a Nádasdy Kálmán utcában. Jó is, hogy siettek, ugyanis a játszótér melletti háztömb legfelső emeletén égett egy lakás, amiben bent volt még egy asszony. Úgy tudom, hogy egy 50 év körüli nő ki tudott menekülni a folyosóra, onnan hozták ki a tűzoltók" - tette hozzá a nő.

Dőlt a füst a lakásból Fotó: Olvasói

Az ünnepek miatt a néni gyertyát gyújtott elhunyt férje emlékére, ez okozhatta a tüzet

 – folytatta. 

"Sajnos a lakásban rajta kívül még a három kiscicája is volt, akiket családtagként szeretett. Ők sajnos elpusztultak a lakásban… Úgy gondolom borzasztó az, ami történt. Nekem nagyon nagy félelmem, hogy leég a lakás, mikor mondjuk nem vagyok otthon. Sajnálom a nénit, lehet, hogy nincs is hová mennie így, hogy kiégett a lakás" - tette hozzá.

Korábban ketten is megsérültek Káposztásmegyeren 

Még 2021. januárjában is tűz ütött ki az egyik este Káposztásmegyeren. A lángok a Hajló utca 7. szám alatti négyemeletes lakóház egy második emeleti lakásában csaptak fel, az ingatlan teljesen kiégett. A tűzoltók és a mentők is nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Végül sikerült megfékezni a tüzet, annak nyomai azonban a felsőbb lakások falain is látszanak. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint ketten sérültek meg. 

 

 

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Jobb, ha elkerüli: ezektől a közkedvelt ételektől halhat meg korábban

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

mandiner.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból kijövő hívekkel

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája