INSIDER

Szerző N.T.

Létrehozva: 2023.10.04.

Szörnyű hiba: napközis szülinapi bulin hunyt el egy 6 éves kisfiú

A hatéves kisfiú volt a család egyetlen gyermeke, máig nem dolgozták fel a történteket.

Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség azzal a napközis tanárnővel szemben, aki tavaly januárban, egy szülinapi ünnepségen, gondatlanul földimogyorós édességet tett egy mogyoróallergiás kisfiú padjára – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán. 

mogyoró
Képünk illusztráció / Fotó: Unsplash.com 

Mint írták, a hatéves gyermek fogyasztott az édességből, aminek következtében olyan súlyos allergiás reakció jelentkezett nála, hogy az életét a mentők sem tudták megmenteni. A vádirat szerint a vádlott tisztában volt azzal, hogy a kisfiú mogyoróallergiában szenved, mivel azt a szülők a gyermek tanulói adatlapján, a szülőknek szóló kérdőíven, továbbá az üzenőfüzetben is jelezték.

A főügyészség az esetről azt írta, hogy a vádbeli napon a tanteremben az egyik gyermek születésnapját ünnepelték, amelynek során az ünnepelt által hozott, bolti csomagolású édességeket - köztük földimogyorós krémmel töltött ostyarudat – a vádlott az ünnepelttel együtt szétosztotta a gyermekek között úgy, hogy minden padra tettek egy-egy tányért.

Az allergiás kisfiú rövid időn belül rosszul lett az ostyarúdtól, ezért a szülei érte mentek, és orvoshoz indultak vele. A gyermek állapota azonban útközben romlott, így egy benzinkútnál mentőt hívtak hozzá, ám az életét a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

A vádlott – aki munkaköri leírása szerint személyesen felelős a felügyeletére bízott tanulók testi, érzelmi és morális épségéért – gondatlanul megszegte a foglalkozása szabályait, amely közvetlen ok-okozati összefüggésben állt a halálos eredménnyel

– írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Jelezték továbbá, hogy az ügyészség „próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, valamint a tanítói foglalkozás gyakorlásától történő határozott idejű eltiltást” indítványoz a vádlottal szemben.

 

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Szente Vajk nem akármit mondott a kamerák előtt, egykori házastársára utalhatott?

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!