Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2023.10.16.

Ő az ország kedvenc labdazsonglőre - elárulja családja féltett titkát Gyula

László Gyula labdazsonglőr számtalan rekordot tudhat magáénak, de a legnagyobb céljához még támogatókat keres. Dubaiban szeretne Guinness-rekordot felállítani.

László Gyula mélyszegényégből indult, de ma már az ország kedvenc labdazsonglőrévé vált. Eredményeivel másokat szeretne motiválni.

A labdazsonglőr másokat motivál Fotó: Puskás Akadémia

Számomra ez volt az egyetlen kiút a szegénységből. Megváltoztatta az egész életemet

- mondta a 34 éves férfi, aki jelenleg Hajdúhadházon él szeretett kutyájával, Negróval.

"Elhatároztam, hogy profi leszek"

Gyula kisiskolás volt, amikor megismerkedett a freestyle labdarúgással, azaz a szabadstílusú focival. Noha soha nem játszott pályán, a cseleket és trükköket gyorsan elsajátította.

Emlékszem, szakadt az eső és Gyula bácsi, a tesitanárunk az ebédlőben vetített nekünk filmet focistákról és ott néztem a cseleket. Egyszerűen elvarázsolt engem. Másnap a tesitanártól kértem egy pöttyös labdát és kimentem a szeméttelepre Hajdúhadházon, mert ott nem bánthattak az osztálytársaim. Akkor még dekázni sem tudtam, majd hirtelen át tudtam pörgetni a labdát, attól a pillanattól elhatároztam, hogy profi leszek

 - emlékezett vissza a labdazsonglőr.

Gyula imádja a kutyáját, Negrót Fotó:  Facebook

"A közönség nagyon szeret"

A labdazsonglőrt a Puskás Akadémia karolta fel; minden hazai meccsen állandó fellépő, a közönséget szórakoztatja. Szeptember végén új magyar rekordot állított fel a Puskás–Paks mérkőzés szünetében: egy perc alatt a feje búbján labdával egyensúlyozva elsétált az egyik alapvonaltól a másikig.

Jó érzés fellépni ott, a közönség nagyon szeret, fotózkodnak velem, autogramot kérnek, mintha szupersztár lennék

 - mesélte.

"Sporttal és tanulással tisztességesen ki lehet törni"

Gyula számtalan rekordot tudhat már magáénak, de évek óta készül a legnagyobb dobására. Egy újságcikkben olvasott a dubai felhőkarcolókról és elhatározta, hogy labdával a fején a lépcsőkön egyensúlyozva hódítja meg a 163 emelet magas Burdzs Kalifát. A Guinness rekord felállításához támogatókat és sportmenedzsert keres.

Motiválni szeretném az embereket, hogy ha látják, hogy nekem sikerült, akkor nekik is sikerülhet, hogy van kiút a szegénységből, nem kell lopni, csalni, bűnözni; igenis sporttal és tanulással tisztességesen ki lehet törni.

 

 

 

origo.hu

Ennél undorítóbb embert nem láttam, a családjával is mit csinált? - ezt mondják a magyarok a Fidesz-szavazókat állatozó Magyar Péterről - videó

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

borsonline.hu

Most erősítette meg a szomorú hírt Katalin hercegnéről a Buckingham-palota

vg.hu

Megvan, hol csaphat le először az orosz atomütőerő

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

vg.hu

Drámai veszteség érte Amerikát: lezuhant a világ legmodernebb vadászgépe – videó

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 16.: a Vízöntő elemében van, a Rák menjen a saját feje után

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Itt vannak az első képek: már most gyűlik a tömeg a Békemenetre

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás