INSIDER

Szerző CHI

Létrehozva: 2023.10.28.
Módosítva: 2023.10.28.

"Visszaéltek a nevemmel" - Karikó Katalin fontos bejelentést tett

Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével

Visszaéltek Karikó Katalin Nobel-díjas tudós nevével és képmásával az interneten - tudatta a Szegedi Tudományegyetem Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága pénteken Karikó Katalin közleménye alapján. A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.

KARIKÓ Katalin
Karikó Katalin Fotó: Koszticsák Szilárd

Most parazitákkal és vérnyomásproblémákkal kapcsolatban, korábban körömgomba, illetve visszerek és véráramlási zavarok otthoni kezeléséhez kötődően éltek vissza a nevemmel és a képmásommal a rám hivatkozó álinterjúban, álhírben. Az említett álinterjúban és álhírben olyan szavakat, mondatokat, állításokat, nyilatkozatokat tulajdonítanak neki, amelyeket ő soha nem mondott, nem állított.

A Nobel-díjas magyar tudós úgy véli, az ilyen magatartás polgári és személyiségi jogai megsértése, továbbá a személyes adatai jogosulatlan, visszaélésszerű kezelése, emellett a fogyasztók tisztességtelen megtévesztése is.

"Mindez a büntetőjog hatálya alá is tartozhat. Ezért is bízom abban, hogy az illetékes hatóságok, hivatalok, szervek haladéktalanul intézkednek, megteszik a szükséges lépéseket!" - írta.

Karikó Katalin a közleményében mindenkit arra kért, hogy az interneten és a közösségi fórumokon megjelent és megjelenő hirdetésekben neki tulajdonított mondatokat, állításokat semmilyen körülmények között se azonosítsák a személyével, a reklámozott terméket hozzá ne kössék.

"A kutatómunkámon, szabadalmaimon alapuló fejlesztésekről és készítményekről megbízható forrásból, például az orvosoktól és a gyógyszerészektől érdeklődjenek!" - zárta sorait Karikó Katalin.

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!