Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.10.
Módosítva: 2023.10.12.

"Hiányzol, Ricsi!" – szívszorító fotók, megemlékezést tartottak a budapesti diáktragédia áldozatáért

Kedden este száznál is többen gyűltek össze a tragédia helyszínén, hogy a reggel elhunyt Ricsire emlékezzenek.

Mécsesek, megrendült kisdiákok és szülők, búcsúüzenetek és egy szomorú plüssmackó: a Gyulai István Általános Iskola előtti kerítésnél száznál is több szülő és diák rótta le kegyeletét. Mind a reggel tragikus balesetbe elhunyt Ricsire emlékeztek. A mindössze kilencéves gyermek elvesztése sokkolta a közösséget.

budapesti diáktragédia, XX. kerület, Mártírok útja, ledőlt betontömb, megemlékezés Gyulai István Általános Iskola
Ricsi focizott is. Valaki egy labdát hagyott a kerítésen a virágok mellett Fotó: Bors

Ha egy kicsit is előbb érkezik Ricsi az iskolába, ez az egész nem történik meg

 – zokogott egy kislány a Bors helyszíni beszámolója szerint, míg egy másik gyászoló ekképp összegezte a történteket:

"Egy életvidám, kedves, tehetséges gyermekkel szegényebbek lettünk."

A megemlékezésről összeállított galériánk a következő fotóra kattintva nézhető végig:

Az iskola előtt érte a halál a kis Ricsit

Mint arról a nap folyamán több alkalommal is beszámoltunk, a tragikus eset Budapest XX. kerületében történt. Az intézménybe, ahol korábban papírgyűjtést szerveztek, kedd reggelre rendeltek teherautót, hogy elszállítsa a gyűjtött papírokat. A jármű azonban véletlenül beleütközött a kapuba, az azt tartó betonelem pedig kidőlt, éppen az órára igyekvő kisfiúra és édesanyjára. A szemtanúk beszámolója szerint az anyuka törött lábbal, zokogva próbálta kiszabadítani a kis Ricsit, sajnos azonban nem járt sikerrel. A mentők is hamar kiérkeztek, ám a gyermek életét már nem lehetett megmenteni.

A sofőrt a beszámolók szerint először felvitték a tanáriba, majd újra lejött az udvarra. Látszott rajta, hogy teljesen össze van roppanva. Később a rendőrök autóba ültették és elvitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt gyanúsítottként hallgatta ki a 48 éves tehergépkocsi vezetőjét, akit a rendőrök őrizetbe is vettek.

 

INSIDER

Megszakad a szív: videón a budapesti diáktragédia előtti másodpercek

Ricsi a helyszínen meghalt.

INSIDER

Megszakad a szív: videón a budapesti diáktragédia előtti másodpercek

Ricsi a helyszínen meghalt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István