Létrehozva: 2023.09.05.

A négyszeres világbajnoknak is elkezdődött a suli

A 8 éves világklasszis kislánynak nem csak a versenyeken, hanem az iskolában is teljesítenie kell, ahol szintén a legjobb teljesítmény várja el magától.

Ahogy arról lapunk korábban beszámolt, egy csupán nyolcéves debreceni kislány már négyszeres világbajnok. Takács Szofi már hároméves kora óta táncol és nem is akárhogy. Nem is csoda, hiszen édesanyja is kiemelkedő táncos múlttal rendelkezik, apja pedig válogatott szertornászként állta meg a helyét. A sok belefektetett idő és energia hamar meghozta a gyümölcsét, a kislány már 3 évesen megszerezte első bajnoki címét.

A kislánynak nagyon szoros napirendje van, akárcsak egy élsportolónak  Fotó: Bánkúti Sándor

A Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület három esztendeje kezdett el betörni a showtánc világába, ami az egyesületet vezető Takács-Pántya Barbara szerint is éles váltás volt. Ám megérte, mert immár komoly sikerek kísérik ebben a műfajban is a debrecenieket. Lánya, Takács Szofi már háromévesen Európa-bajnok volt. 

Anyaként mindig is arra vágytam, hogy legyen egy kislányom. Nagyon örültem Szofinak, akit sokszor el is vittem magammal a táncórákra. Már nagyon korán láttam, hogy érdekli őt a tánc

 – kezdte Barbara, Szofi édesanyja.

Szofika is visszatért az iskolába  Fotó: Ripost

A tánc és versenyeken kívül Szofika egy nagyon pörgős, központi figura, viszont korához képest nagyon sűrű napirendje van. Most pedig, hogy beköszöntött a szeptember, újra visszatért az iskolapadba.

Reggel elviszem az iskolába, ahol általában fél 2-kor végez. Onnan egyenesen edzésre megyünk, ahol 3-4 órát gyakorol. Ezután otthon kap egy kis játékidőt, majd jöhet a fürdés és a tanulás.

– sorolta.

A kislányt most kezdi a második osztályt. Egyelőre még nagyon lelkes, hiszen tavaly is kitüntetéssel végezett az iskolában.

"Szerencsére nagyon okos kislány és gyorsan tanul. Szeret is iskolába menni, szóval szerencsére ez sosem szül problémát" – árulta el Barbara.

Szofika a Ripostnak elmondta, hogy ha felnő, szeretne állatorvos lenni. Addig persze még hosszú út áll előtte, de egy dolog biztos: a táncoslábú kislánynak még rengeteg kalandban lesz része.

 

origo.hu

Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van