Létrehozva: 2023.09.20.

"A telefonját a gyerekeinek sem veszi fel" - munkahelyéről tűnt el egy kétgyermekes anyuka

Katinka reggel munkába indult, ám már több, mint egy hete semmit sem tudni a hollétéről. Élettársa értetlenül áll a dolog előtt, aki éppen arra készült, hogy eljegyezze párját. A gyerekei is nagyon várják haza édesanyjukat.

Munkahelyén, szeptember 7-én látták utoljára a kétgyermekes anyukát; azóta a családja sem tudja, hogy merre lehet. Csizmadia Katinka a XI. kerületben, egy takarítócégnél dolgozott.

Katinkát a rendőrség is keresi Fotó: Police.hu

"Zavart volt, senkit nem ismert meg"

"Hetedikén reggel elment dolgozni. A munkahelyéről negyed kilenckor kiment cigit venni, de már nem ment vissza" - mesélte Katinka élettársa, Dömösdi Imre a Ripostnak. 

Két nap múlva egy férfivel ment vissza a munkahelyére, hogy kipakolják a szekrényét. A főnökasszonya szerint zavart volt, senkit nem ismert meg, senkivel nem beszélgetett

- fejtette ki az aggódó férfi.

"Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek"

Az 51 éves nőnek két gyermeke van; a 21 éves Liliána és a 20 éves Péter, akik szintén nem értik, hova tűnhetett el ilyen hirtelen az anyukájuk.

A telefonját még a gyerekeinek sem veszi fel,  folyamatosan kinyomja. Valaki a nevében SMS-ben üzenget a gyerekeinek, de biztos nem Katinka, mert ő nem ilyen szavakat használ. A lánya egyik este háromnegyed kilenckor kapott egy üzenetet Katinka telefonjáról, hogy "Van még egy kis dolgom, Manó, majd megyek". Imádja a gyerekeit, úgyhogy biztos, hogy beszélne velük. Valószínűleg nem önszántából van távol

- mondta az élettárs.

Eljegyzésre készült Imre

Katinka és Imre öt éve vannak együtt. Imre a születésnapjára eljegyzési gyűrűt vett a párjának, de már nem tudta neki odaadni. A férfi szörnyen viseli, hogy szerelme eltűnt, de csak egyet kér tőle:

Ha másra nem is, akkor a gyerekeire gondoljon és legalább velük beszéljen.

 

Katinkát a rendőrség is keresi.

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak

ripost.hu

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria