Létrehozva: 2023.08.09.

Ki ne hagyd: ekkor lesz idén a hullócsillag-zápor

Augusztus elején láthatjuk majd a gyönyörű égi jelenséget.

Bár a Perseidák éves meteorhullása minden évben látható több, kevesebb sikerrel az égen, idén behatárolták a kutatók azt is, hogy melyik éjszaka van a legtöbb esélyünk elkapni hullócsillagokat az égen. Az Amerikai Csillagászati Társaság közleménye szerint a csillaghullás legbőségesebb estéje augusztus 12-én éjszaka és 13-án hajnalban lesz látható az égen. Ráadásul az időjárás is kedveskedni fog nekünk, ugyanis nem fogja vastag felhőréteg takarni előlünk a jelenetet.

csillagok, csillagos ég, éjjel, éjszaka, 1659440992
Tisztán láthatók lesznek majd a hullócsillagok az égen /Képünk csak illusztráció /Fotó: nednapa / Shutterstock

Ráadásul augusztus 12-e szombatra esik, így többen is megengedhetik maguknak, hogy késő éjszakáig fenn maradjanak, és percenként akár egy hullócsillagot is láthassanak.

A közlemény szerint érdemes szürkület után kiülni és elkezdeni pásztázni az eget. További jó tanácsként azt írták a kutatók, hogy érdemes minél távolabb kiülni a fényszennyezéstől, például a város szélére. A hullócsillagok megtekintéséhez nincs szükség semmilyen eszközre, a saját szemünkkel és láthatjuk majd a meteoritokat. 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!