Létrehozva: 2023.08.27.

Drogfüggőek lehetnek a Kőér utcai kocsiszínben befogott, fővárosiakra támadó kutyák

Megszületett a határozat annak a két ebnek a sorsáról, akiket szombaton fogtak be a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálatot működtető Segítő Angyalok Állatmentés Kft munkatársai. A kutyákra hosszú rehabilitáció vár, ugyanis kiderült, hogy designer drogokkal is lőhették őket.

2019 óta tartotta rettegésben a főváros lakóit két, támadó kutya, akiknek egy hajléktalan életmódot folytató nő az igazolt tulajdonosa, aki egy 8-10 fős, kutyákkal kolduló banda tagja. Az agresszív társaság általában azokra uszította a kutyákat, akik nem adtak nekik pénzt. Bár az elmúlt években az ebek összesen 9 kerületben támadtak rá az emberekre és állataikra, a hatóságok eddig tehetetlennek tűntek. A legtöbb esetben ugyanis mire a sértettek jelentették az eseteket, a támadók már felszívódtak a helyszínről, így mindig csak ismeretlen tettes ellen indultak közigazgatási eljárások, amiket le is zártak a hatóságok. Néhány esetben azonban sikerült időben kiérnie a köztereseknek, akik felírták az adatokat, és azonosították a kutyákat is chipjeik alapján – ezek a bejelentések aztán a kerületi jegyzőkhöz kerültek, akik szintén nem tudtak határozatot kiadni, mert azokat nem lehetett kézbesíteni a hajléktalanoknak.

A hajléktalan nő vélhetőn a kutyáinak is drogokat adott Fotó: Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat

Eszméletlen gazdájukat védték a kocsiszínben

Augusztus 19-én végül mondhatni szerencséjük lett az állatvédőknek, akik már évek óta harcoltak azért, hogy a két kutya sorsa megoldódhasson. A kutyák igazolt gazdájára ugyanis a 3-as metró Kőér utcai kocsiszínében talált rá a metró vezetője eszméletlen állapotban. Mivel a nőt kutyái védték, sem a rendőrség, sem a mentőszolgálat munkatársai nem tudtak a közelébe menni, így a Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat munkatársainak a segítségét kérték. Amikor az állatvédők azonosították a kutyákat, kiderült számukra, hogy ez az a két, már régóta keresett eb, akiket bódult állapotban lévő gazdájuk már több esetben is emberre és állatra uszított.

A Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat segítségét kérte a rendőrség. Fotó: Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat

Hosszú rehab vár a kutyákra

A kutyák azonnal megfigyelés alá kerültek, sorsukról pedig a hatóságok illetékesek döntenek. Érthető módon rengeteg kommentelő aggódott amiatt, hogy esetleg gazdájuk miatt a kutyákat elaltatják. Csikós Viktória, a Segítő Angyalok Állatmentés képviselője a Ripostnak egy jó hírt és egy megdöbbentő információt is elárult. Kiderült, hogy a kutyákat nem küldik el a hosszú útra. A 9 éves kutyának, Lilikének már gazdajelöltje is van. Azonban a teljes gyógyulásig még sok idő fog eltelni, valószínű ugyanis, hogy mindkét eb drogfüggő, gazdájuk designer drogokat adhatott nekik. 

Nagyon hosszú rehabilitáció vár rájuk, most vonyítanak és remegnek, úgy kell elképzelni, mint amikor egy alkoholista ember leszokik

 – mondta el Csikós Viktória lapunknak. 

A kocsiszínben találtak rá az eszméletlen nőre, akit kutyái védelmeztek. Fotó: Kőbányai Állatvédelmi Járőrszolgálat

Ők most már több napja azon dolgoznak, hogy a területileg illetékes Érdi Járási Hivatalhoz eljussanak azok a bejelentések és esetek, amik a főváros érintett kerületeinek jegyzőinél vannak. 

„Most az Érdi Járási Hivatalnak kell befejeznie azt a munkát, amit a jegyzőknek kellett volna. Az elsődleges állatvédelmi hatóság ugyanis minden esetben a jegyző, viszont egyik kerületben sem született meg sem az elkobzó határozat, sem az eltiltó határozat” – mondja Viktória. A kutyák sorsa azóta végérvényesen és hivatalosan is rendeződött, hiszen időközben megszületett a határozat, a két kutyát a tulajdonosuk nem kaphatja vissza. 

14 nap hatósági megfigyelés után már egy boldogabb jövő felé indulhat Lilike és Armani, és bízunk benne, hogy a jövőben nem fordulhat elő ilyen eset nem csak a fővárosban, de az országban sem

 - mondják. 

Az állatvédők azt mondják, látják, milyen indulatok szabadultak el az interneten a kutyák tulajdonosával szemben. Ők azonban még a történtek ellenére sem ítélkeznek. 

Egy emberről van szó! Neki is szüksége lenne a mentésre, de ez nem a mi feladatunk” – mondja halkan Viktória férje, Csikós Róbert. 

 

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről