Létrehozva: 2023.02.14.
Módosítva: 2023.02.14.

Tiszta szívemből hálát mondok minden magyar nevében – Novák Katalin fogadta a Törökországból hazatérő hős életmentőket

"Önök a mi hőseink, akik éjt nappallá téve mentették az életeket" – e szavakkal fogadta a magyar köztársasági elnök a Törökországból hazatérő kutatómentőket a Sándor-palotában.

Maximálisan kitettek magukért azok a magyar mentőegységek és kutyás kutató-mentők, akik egy hétig megfeszített tempóban dolgoztak a február 6-i törökországi földrengésnél, túlélők után kutatva. A török-szír határon történt, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű rengés, és az abból fakadó katasztrófa számtalan épületet tett a földdel egyenlővé. Az áldozatok száma már átlépte a 30 ezret, és sajnos nem látni, hol lehet ennek a vége. Emberi sorsok váltak egy pillanat alatt kilátástalanná.

A magyar egységek 167 fővel és 29 kutyával vettek részt a munkálatokban, és összesen 35 embert emeltek ki a romok alól. A mentést az időjárás és a helyi körülmények is nehezítették, hiszen az éjjeli fagyok nagyban megrövidítették a túlélők esélyét.

Novák Katalin fogadta a kutató-mentőket

Hazánk hőseit kedd délután fogadta a Sándor-palotában Novák Katalin köztársasági elnök. Beszédében kiemelte a magyar csapatok hősiességét és helytállását.

"Gondoljunk bele, egy hét alatt mennyit tud változni a világ. Hogyan válik semmivé az az élet, amit addig felépítettek az emberek. Amikor először értesültünk a földrengésről, nem tudtuk, hogy ennyire nagy a baj. Még most sem tudjuk, hányan vesztették életüket a rengés következtében. Magyarország az elsők között volt, amikor Törökország jelezte, segítségre van szüksége. Mi azt mondtuk, tudunk és akarunk is segíteni, ezt pedig önöknek köszönhetjük. Magyarországra lehet számítani, amikor baj van. Nem elég, hogy itt dúl a szomszédunkban egy háború és az Ukrajnából érkezőknek is segítünk, most itt is helyt álltunk, önök pedig vállvetve küzdöttek" – idézte a köztársasági elnök szavait a Bors.

A köztársasági elnök a hősök gyűrűjében  Fotó: Nagy Zoltán

"Önök a mi hőseink..."

"Édesanyaként is szeretnék köszönetet mondani. Három gyereket nevelünk a férjemmel, és belegondoltunk, milyen lenne, ha mi keresnénk valamelyik gyerekünket. Lenne-e olyan, ha valaki bemenne a romok közé, aki kimenti a gyerekünket?" – gondolkodott el Novák Katalin, majd így folytatta:

"Önök többségében szintén családban élnek, és aggódtak önökért a családtagjaik. Elengedték, útjukra bocsátották önöket, hogy életüket kockáztatva ott legyenek azok mellett, akik életüket vesztették vagy életük veszélybe sodródott. Tiszta szívemből hálát mondok önöknek, minden magyar ember nevében. Jó megélni azt, hogy ilyenkor nem a megosztottság kerül előtérbe, hisz mindannyian együtt gondoltunk önökre és szurkoltunk azért, hogy épségben térjenek haza mindannyian. Azok a családok, akiknek a hozzátartozóikat megmentették, bizonyára örökké hálásak lesznek önöknek.

Ki kell mondanunk: önök a mi hőseink, akik éjt nappallá téve mentették az életeket

– emelte ki a köztársasági elnök. 

Novák Katalin arról is beszélt: amikor látta a törökországi híreket, arra gondolt, hogy milyen nehéz lehet eljönni onnan, amikor tudják, hogy valaki ott van és bajban van. Talán még nehezebb az, hogy tudják, valakinek nem tudnak segíteni. A köztérsasági elnök azt kérte a mentőkutyák tulajdonosaitól, valahogy tolmácsolják a négylábúaknak is azt a köszönetet, amit itt most kifejeztek a kutató-mentőknek.

A török nagykövet is köszönetet mondott

Novák Katalinhoz csatlakozott Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete is.

Gülsen Karanis Eksioglu, Törökország budapesti nagykövete is beszédet mondott Fotó: Nagy Zoltan

"A munkálatok közben honfitársaim minden örömteli hírnél megölelték egymást, mi pedig önöket ünnepeltük. Ez a testvériség lényege, hogy tudunk együtt örülni, ha pedig kell, együtt szomorkodni. Az elmúlt hét ékes bizonyítéka ennek.

Önök 35 életet mentettek meg, 35 családnak adták vissza a reményt. Hazánk és a török nép nevében szeretnék köszönetet mondani mindannyiuknak

– zárta gondolatait a nagykövet, amit a kutató-mentők hangos tapssal viszonoztak. A beszéd után minden mentőcsapat emléklapot kapott, a megsérült Gogo kutyát külön jutalmazták egy ruhadarabbal.

INSIDER

Megható videó: így fogadták osztálytársai a legfiatalabb kutató-mentőt, Marcellt

Marcell 19 évesen segített a törökországi mentési munkában.

INSIDER

Megható videó: így fogadták osztálytársai a legfiatalabb kutató-mentőt, Marcellt

Marcell 19 évesen segített a törökországi mentési munkában.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára