Létrehozva: 2023.01.26.

Megrendítő: Örök nyugalomra helyezték a 29 évesen megkéselt rendőrt – Videó

Összeszorul a szív, ahogy katonai tiszteletadás mellett végső útjára kísérték a rendőrgyilkosság áldozatát. Baumann Pétert szülővárosában, Mátészalkán temették el.

A rend őrei – és lélekben velük milliónyian – megrendülten álltak a 29. életévében, szolgálatteljesítés közben életét vesztett Baumann Péter sírjánál. A fiatal rendőr társaival a szomszédja ajtaját kalapáccsal betörő Sz. Szilárd megfékezésére érkezett ki január 12-én a XI. kerületi Lecke utcába. Ott késelte meg a három rendőrt, és oltotta ki Baumann Péter életét a rendőrgyilkosság elkövetője.

Baumann Péter, az elhunyt rendőr
Fotó: Facebook / Magyar Rendőrség

A rendőr főtörzsőrmestert Magyarország belügyminisztere Hősi Halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki. Baumann Pétert szülővárosában, Mátészalkán katonai tiszteletadás mellett kísérték végső útjára január 26-án, 13 órakor.

„Elindultunk, hogy végső búcsút vegyünk Baumann Péter posztumusz rendőr főhadnagytól. Kollégáink, a főváros minden kerületből útra keltek, hogy elbúcsúzzanak, hogy tisztelegjenek hős rendőrünk előtt. A temetésen minden budapesti rendőr – akinek szolgálati feladata engedte – részt vesz. Összetartunk, összetartozunk!” írta a rendőrség délelőtt a Facebook-oldalán.

A Ripost a gyászoló család kifejezett kérését tiszteletben tartva – miszerint gyermeküket zárt körben, családja, barátai és a rendőrök nagy családja közt szeretnék végső nyugalomra helyezni, médiaérdeklődés nélkül – a temetéstől távol maradva tudósított a megrázó, végső búcsúról.

Így cikkünkben a mátészalkai temetésről a rendőrség által közzétett felvételeket, videót tesszük közzé.

 

 

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

borsonline.hu

Szenzációs gólyahírt jelentett be Csuti szerelme: kisbabával bővül a család

magyarnemzet.hu

Áldozatból bűnbak: Tuchel hibája vezetett a Bayern BL-kudarcához Real ellen?

ripost.hu

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Örömhír az autósoknak: nagyot esik az üzemanyag ára pénteken

INSIDER

Katonai ceremóniával köszöntötték Kína elnökét- fotók

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján