Létrehozva: 2022.05.01.

Hadházy Ákost nem érdekli az Országgyűlés, csak a pénz

Hadházy Ákos összesen 60 millióért ment be kétszer a munkahelyére.

Szerző Ripost

Nagy értéke a magyar demokráciának Hadházy Ákos – az állítás akkor egészen biztosan igaz, ha az állami ráfordítások és a munkahelyen eltöltött idő viszonyát vesszük alapul. A Mediaworks Hírcentruma megírta: országgyűlési képviselőként Hadházy az elmúlt egy évben majdnem bruttó 15 millió forintos tiszteletdíjra volt jogosult, ennyi pénzért azonban mindössze két parlamenti ülésen vett részt. Egyszer tavaly májusban, majd aztán szeptemberben. A Magyar Nemzet legújabb információi szerint 2021 májusa és 2022 áprilisa között a baloldal botrányembere az illetmény mellett további ötven millió forintos keretet is felhasználhatott, vagyis Hadházy működését a mögöttünk hagyott tizenkét hónapban összesen 65 millió forinttal finanszírozták az adófizetők.

Hadházy Ákos
Fotó: MTI

Ha innen nézzük, több mint harmincmillió forintba került minden olyan alkalom, amikor Hadházy belépett a Parlament épületébe.

A portál arra is emlékeztet, hogy Hadházy Ákos az előző, a 2018-as országgyűlési voksolás idején is úgy próbált némi médiafigyelemre szert tenni, hogy azt hangoztatta: nem ül be az országgyűlésbe. A bojkott ötletét a politikus ezúttal is bedobta, annyival megtoldva, hogy a 2022-es választást elcsalták, a parlamentben pedig már eddig sem volt meg a lehetőség arra, hogy a képviselők ellenőrizzék a kormányt. Érdekes módon utóbbi mozzanat akkor nem zavarta Hadházy Ákost, amikor a fizetést kellett felvenni.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy 2018. május 1. és 2022 április 30. között Hadházynak összesen bruttó 48 millió forintnyi tiszteletdíjat bérszámfejtettek. A képviselő ugyanakkor – az adatok szerint – valóban nem hitt a parlamenti politizálásban, az elmúlt négy évben ugyanis mindössze három alkalommal emelkedett szólásra az ország házában.

Ebből kétszer saját mentelmi ügye miatt kért szót.

Trágár táblák mutogatására ugyanakkor futotta erejéről: egyesek szerint a magyar parlamentarizmus mélypontja volt, amikor Hadházy 2019-ben az egyik vita alkalmával nyomdafestéket nem tűrő szövegű táblát emelt a magasba.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből