Létrehozva: 2021.11.13.

Olyan kemény lett a piától a magyar férfi, hogy megnevelte a templomkaput és a virágtartót

Az ittas férfi elképesztő ámokfutást rendezett.

A férfi és cimborái egy bajai kocsmában kezdtek el italozni, majd amikor már teljesen lerészegedtek, elindultak haza felé. Hajnali öt óra körül a rendőrség által elővett részeg férfi bement a felújítás alatt álló a belvárosi katolikus templom építési területére, majd belerúgott a templom kapujába.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com

Az ámokfutást pedig tovább folytatta: felborította egy játszóház hirdetőtábláját és megpróbálta elhúzni az ott lévő virágládát. Miután ez nem sikerült, a ládából virágot tépett ki, belerúgott egy közlekedési táblába és egy kávézó lánccal összerögzített székeit is megpróbálta szétdobálni.

A férfi a templomot ért rongálásokkal a Bajai Római Katolikus Plébániának több mint 36 000 forint kárt okozott.

Az ittas garázdaságot térfigyelő kamerák rögzítették, a videó ITT tekinthető meg.

„A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség garázdasággal vádolja. Az ügyész a büntetlen előéletű, a bűncselekményt beismerő férfivel szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni” – közölte a Bajai Járási Ügyészség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

metropol.hu

Most érkezett: baleset történt, erre készüljenek a 4-es 6-os villamos utasai

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

mandiner.hu

A szomszédban a magyar haderőn gúnyolódnak, pedig valójában aggódniuk kellene

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk