Létrehozva: 2021.08.10.

Kiderült: valójában két Csókay vett részt a sziámi ikreket szétválasztó misszióban

A lánya jelenléte sokat segített az idegsebésznek a kockázatos misszió során – derült ki Csókay legújabb naplóbejegyzéséből.

Sok idő telt el a szétválasztás óta, az idegsebész már kívülről látja a történteket és meg is osztja az igazságot a nagyvilággal, Csókay naplója sok részletre fényt derít.

A Honvédkórház Semmelweis-díjas idegsebésze azzal írta be magát a hazai orvostörténelembe, hogy végrehajtott egy orvosi bravúrt: szétválasztottak egy, a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt.

Mint ahogy a Ripost megírta, nem csak a sikerről szólt a szétválasztás, sokszor életveszélyben voltak az ikrek. A szörnyű igazságról naplót vezet Csókay doktor a Magyar Kurír oldalán.

Korábban szó esett arról, hogy Csókay lánya is ismerte a sziámi ikreket. Most a legújabb bejegyzés szerint Dakkába is kilátogatott az orvos lánya, ami nagyon sokat jelentett az idegsebésznek.

„Kislányom is megérkezett, ez nagyon jó.” – kezdi a július 28-ai beszámolóját Csókay doktor.

Fotó: Ripost

Elmondja, hogy igazat ad Mustó atyának abban, hogy nem szabad a saját tudásunkat összehasonlítani másokéval.

„Egy magasabb létforma, a tökéletes szeretet létrehozta az univerzumot, és benne minket. Ébredj tudatára, hogy létezel! Az élet gyönyörű. Ezt megérzem a szemlélődésben, ezért van értelme a hitnek.” – írja legújabb vallomásában.

„A világ mögött van valaki, ami nem fizikai energia, hanem csak a szeretet. Aztán egyszer csak elkezd teremteni. Arca van, szíve van személyes. A hitünk személyes. Isten valaki, akinek azt mondhatom Te! Hogy ne lenne arca! Ha Isten arcát ismerni akarom, az emberek arcát kell szemlélnem! Megtalálom bennük Jézust! Az emberi arcokat! Az emberi arc csoda.” – írja legújabb vallomásában.

„Édesanyád süteménye mögött ott van édesanyád, a világ mögött ott van Isten. Ez a misztika. Misztika az nem menekülés, hanem belemerülés! A dolgok lelkét megtalálni: Istent! A végső valóságot. Maga a munkánk is ilyen eksztázis.” – jegyzi meg az idegsebész

A gyermekek a 2019 augusztusában történt szétválasztásukat követően másfél éven át éltek szüleikkel és nővérükkel a Dakkai Központi Katonai Kórház számukra elkülönített részlegén. Csókay naplója ezt az időszakot is bemutatja. Ebből kiderül: a két gyermek állapota ellenkező módon változott a műtét után, az egyikük gyorsan gyógyult, de a másik kislány sokáig életveszélyben volt, őt altatásban tartották.

Csókay utal rá: Rukia – nővérével ellentétben – amúgy sem biztos, hogy teljes életet élhet a jövőben, ugyanis a műtét utáni 33. napon súlyos bevérzés történt az agyában. Mindeközben egy speciális vírusos lázzal is megküzdött a kicsik szervezete, ami nehezítette a felépülési folyamatot. A komplikáció miatt sokkal később hagyta el az intenzív osztályt, mint a testvére, lassabban is épül fel, és az agyi funkciói sem működnek tökéletesen – az is csoda, hogy életben maradt. A lányok már szülőfalujukban vannak.

origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

Változott a földtörvény, kiskapuk záródtak be

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről