Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.07.13.

Csókay élő gyerekeken is gyakorolt a sziámi ikrek szétválasztása előtt

A sziámi ikrek szétválasztását végző idegsebész már kívülről látja a történteket és meg is osztja az igazságot a nagyvilággal, naplóbejegyzés formájában.

Hamarosan kiderül az igazság a sziámi ikrekről és a szétválasztó műtétről, arról is szó esik, hogy Csókay gyakorolta a szétválasztást. Dr. Csókay András, a Honvédkórház Semmelweis-díjas idegsebésze azzal írta be magát a hazai orvostörténelembe, hogy végrehajtott egy orvosi bravúrt: szétválasztottak egy, a fejüknél összenőtt sziámi ikerpárt.

Fotó: Cselekvés a Kiszolgálatottakért Alapítvány

Rabeja és Rukia történetét mi, magyarok is végigizgultuk, tízezrek imádkoztak a műtétsorozat sikeréért. A magyar orvosok végül elvégezték a kockázatos műtétet, szétválasztották az ikerpárt. De Csókay szerint azonban nem minden úgy történt, ahogy azt a hivatalos kommunikáció során elmondták.

Fotó: Kisalföld / Baranyai Edina

Mint ahogy a Ripost megírta, nem csak a sikerről szólt a szétválasztás, sokszor életveszélyben voltak az ikrek. A szörnyű igazságról a Mária Rádió oldalán ír naplót a neves idegsebész.

„2018 elejétől a reggeli, megszokott bonctani gyakorlataimat már az ikreknek rendeltem alá. Több mint 300 gyakorlatot végeztem és közben a Jézus-imát mondva, még 4 további innovációt kaptam az Úrtól.„- emlékszik vissza a gyakorlás időszakára Csókay.

A csoda megtörtént, a későbbi kimeneteltől független, önmagában is egyedülálló az idegsebészeti bravúr, de a kommunikáció során már gondok merültek fel.

„Hangsúlyozva, hogy az ötlet Jézusé, amit István bravúrosan végrehajtott. Ennek a kommunikációja során már gondok merültek fel, az utolsó boldogmondásnak megfelelően”

Kiderült: Csókay gyakorolta a szétválasztást, a forgatást pedig élő gyerekeken próbálta ki.

Folytattuk a munkát, nemcsak boncteremben , hanem élő gyerekeken is gyakoroltuk a forgatási helyzeteket.„ - mondta el Csókay.

„ Néha nagy félelem fogott el, mi lesz, ha még az asztalon meghalnak a gyerekek” - vallotta be a doktor. Hangsúlyozta: a felesége mindvégig lelki társa volt a felkészülésben, esténként együtt hallgattak szentmisét és szentáldozást végeztek.

Az is kiderült, hogy hatalmas szervezői munka volt a dakkai műtét és rengeteget köszönhetnek az adományoknak.

A sikeres bőrtágító műtétről és a sziámi ikrek budapesti tartózkodásáról is beszélt az idegsebész, fény derült egy másik problémára is. Az egyik kislánynak veseelégtelensége volt.

„A kivizsgálás során az egyik kislánynál súlyos veseelégtelenség látszott, az ikertestvére az agyi közös véráramon keresztül tisztította az ő vérét is. Sikeres műtét esetén művesekezelésre, esetleges későbbi transzplantációra is fel kellett készülni. Imában kértük a Jóistent, hogy segítsen„ – ecsetelte a neves idegsebész.

Mint ahogy azt a megírta, Csókay András idegsebész naplót indított a Mária Rádió oldalán. A napló már megjelent részeiben köntörfalazás nélkül mondja el a szörnyű igazságot az idegsebész, mert sok minden nem úgy történt Dakkában, ahogy megírták. A hivatalos kommunikációban a sziámi ikrek szétválasztásáról a hozzáértés hiánya miatt nem esett szó megfelelő súllyal az életveszélyről, a fertőzésről és az aggódásról.

 

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Orbán nem tarthatja őt politikai túszként” - alaposan meglódult a baloldal fantáziája Ilaria Salis ügyében + videók

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről