Létrehozva: 2021.06.30.

3 gyermeket hagyott hátra a balesetben meghalt apa – megtörte a csendet a vele utazó barátja

Együtt motorozott a két férfi, ám egyikük nem élete túl az utat. Az elhunyt családapa barátja most megtörte a csendet.

A rendőrség néhány nappal ezelőtt arról számolt be, hogy június 25-én délután fél 5 körül a 24-es számú főúton Egerbakta és Sirok között szalagkorlátnak ütközött egy motoros férfi. A sebesült a helyszínen életét vesztette, a rendőrök teljes útlezárás mellett helyszíneltek. Azóta kiderült, hogy a férfi egy 38 éves családapa, aki három gyermeket hagyott hátra, s akinek hiányát özvegye azóta sem tudja feldolgozni.

Képünk illusztráció!
Fotó: Northfoto

A TV2 Tények úgy tudja, hogy a háromgyerekes apa valószínűleg az útra felhordott kavicsokon csúszott meg, majd csapódott szalagkorlátnak. A férfi egy barátjával motorozott, aki csak azt vette észre, hogy eltűnt mögüle a társa. Visszafordulva azt látta, hogy haldoklik, és sajnos nem élte túl a balesetet. A barát motoros társait, ismerőseit most arra kérte, segítsenek a gyászoló családnak.

„A segítségünkre és közös összefogásunkra lenne szükség egy motoros társunk családjának megsegítésére! Mint korábban értesülhettetek itt és több médiafelületen is, V. Gergő, 38 éves családapa, motoros túrázás közben egy szerencsétlenül végződő elcsúszást követően, a szalagkorlátnak csapódva életét vesztette. A tragikus eseményt súlyosbítja az a tény, hogy 3 kiskorú gyermek várta haza. Sajnos azóta is” – fogalmazott közösségi oldalán a családapa barátja, aki vele együtt motorozott, amikor a végzetes baleset történt. „Gergő és én végig felelősségteljesen, a biztonságot szem előtt tartva motoroztunk. Ezért is érthetetlen számomra, ami történt, mert sajnos így is megtörtént a baj, egy apró figyelmetlenség, fizikai behatás és emberi tényezők szerencsétlen együttállása okán. Sajnos az időt visszapörgetni, és a tényeket megváltoztatni nem lehet, de a családja nehéz helyzetbe került, amire megoldást kell találni. Kérem, aki teheti, egy doboz cigaretta, egy ebéd árával, vagy amit a lehetőségei megengednek, gondoljon rájuk! A jelenlegi helyzetben Gergő számláit zárolták a hagyatéki eljárás befejezéséig, így a család nehéz helyzetbe került! Köszönöm mindenkinek, aki gondol rájuk! Gergő családja nagyon köszön minden adományt, annyit kérnek, hogy vigyázzunk egymásra, és mindenki adjon egy puszit, ölelést a szerettének!”

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!