Létrehozva: 2021.06.08.

10 év után ítélték el a magyar férfit, megdöbbentő, mit tett a kisfiával

Nem először fordult elő, hogy gyermekpornográfia miatt elítélték a férfit, de azt senki sem gondolta, hogy saját gyermekével is megteszi.

2011-ben követte el szörnyű tettét, de még csak most született meg az elsőfokú ítélet annak a férfinak az ügyében, aki saját, nevelése alatt álló kiskorú gyermeke sérelmére követett el szemérem elleni erőszakot, és a kiskorú sértettről több pornográf jellegű felvételt is készített. Kiderült: nem ez volt az egyetlen ilyen ügye.

Képünk illusztráció

Megdöbbentő, de a 41 éves férfit korábban elítélték már hasonló bűncselekmény miatt, amit később követett el, mint a saját gyermekével való fajtalankodást. Akkor a férfi több tízezer gyermekpornográf fényképet és videófelvételt szerzett meg, jellemzően kisgyermekekről. Ezen túlmenően, egy 11 éves kislánnyal fajtalankodott. Abban az ügyben 2018 novemberében született jogerős ítélet, a bíróság a férfit 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte; a vádlott jelenleg ezt a jogerős büntetését tölti.

Ezúttal a bíróság szemérem elleni erőszak bűntettében, valamint tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért 10 év fegyházbüntetésre ítélte. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

INSIDER

Trapper farmer, Tisza cipő, Csepel kerékpár - Újra hódítanak a hazai retró márkák - Galéria

INSIDER

Kinőtt vagy megunt ruhák? Használt textíliák? Ki ne dobd őket, mutatunk egy jobb megoldást!

INSIDER

Szuperélelmiszernek tartják és most van a szezonja: két hét alatt felére csökkent az eper ára