Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2021.05.22.

A Puskást alakító Veréb Tamás bevallotta: szinte alig focizott életében

Veréb Tamás a labdajátékok közül inkább a kosárlabda rajongója. A népszerű musicalszínész minden idők leghíresebb magyar sportolóját alakítja a zenés darabban.

Újra színpadra állítják a Puskás Ferenc életét és pályafutását bemutató musicalt a tavalyi ősbemutató után. A nézők a darabot június 17-én és 19-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tekinthetik meg. A Puskás-musical címszereplője, Veréb Tamás őszinte tisztelettel tekint minden idők legnagyobb magyar sportolójára, Puskás Öcsire, bár a Bors érdeklődésére bevallotta: egész életében alig focizott, nagy ritkán beállt gyermekként a többiek közé a labdát rugdosni, inkább a kosárlabdát szereti játszani – írja a Bors.

„A darab próbái és eddigi előadásai alatt olyan hatások értek, hogy megváltozott a focihoz való hozzáállásom. Miskolcon születtem, ebből adódóan Diósgyőr-szurkolónak kellene lennem, de sosem tartoztam a kemény maghoz. Abban viszont biztos vagyok, hogy ha még adódik lehetőségem megnézni egy DVTK-meccset, mindenképpen elmegyek rá” – mosolygott Veréb Tamás, aki mellett sztárok sora szerepel a darabban: többek között Gubik Petra, Náray Erika, Cseke Péter, Ember Márk, Harsányi Levente és Szerednyey Béla. Szabó László, a musical producere a darabot beharangozó sajtótájékoztatón el­mondta, hogy a Puskásnak tulajdonított mondás, mely szerint „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” a musicalre is igaz.

Veréb Tamás főszereplésével a Puskás, a musical az Aranycsapat történetét dolgozza fel és állít neki méltó emléket Fotó: Bors

„Amikor kitaláltuk, hogy Öcsi bácsiról készítünk darabot, rögtön tudtuk, hogy ez egy olyan vállalkozás, amit csakis nagyban szabad véghezvinni. Mi is sok táncossal, gyerekszereplővel, artistával, pirotechnikával állítjuk színpadra a történetet” – szögezte le a szakember, aki büszke rá, hogy volt lehetősége találkozni a sportolóval.

Egészen lenyűgöző kisugárzása volt, de az is meghatott, hogy még idős korában is milyen szeretet és rajongás vette körül a személyét.

Veréb Tamás őszintén tiszteli Puskás Öcsit Fotó: Bors

 

origo.hu

Változott a földtörvény, ez sokakat érinthet

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről

INSIDER

Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER

Magyar Péter csúnyán felsült, a követői fogják a fejüket

INSIDER

Cukorbetegként is élhetnek teljes életet a gyerekek - ebben segít az Egy Csepp Figyelem Alapítvány