Létrehozva: 2021.05.13.

Május 28-tól újra lehetnek lagzik – fontos kérdések merültek fel

Szabad a csók, szabad a tánc: május 28-tól újra lehetnek lagzik, az esküvőre készülők nagy örömére.

Igent mondott a kormány a lakodalmakra, újra lehetnek lagzik! Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a beoltottak száma várhatóan a pünkösd utáni héten eléri az 5 milliót, május 28-án 0 órától pedig újra lesz lehetőség a lakodalmakra megtartására.

Horváth Szilárd ceremóniamester a Ripost megkeresésére elmondta, fél perccel a bejelentés után csörgött a mobilja. „Az a pár hívott, akik május 29-én szeretnék hivatalosan is összekötni az életüket, hogy ugye akkor igen a lakodalom?!”

Horváth Szilárd ceremóniamester (Fotó: Babó András)

A szakember örül a bejelentésnek, ugyanakkor hozzáteszi, számos kérdés merül fel az újra engedélyezett lagzik kapcsán, melyekre várhatóan a következő napokban megkapjuk majd a választ.

„A párok akkor érzik jól magukat az esküvőn és a lakodalomban, hogy ott vannak velük azok, akiket meghívtak. Vajon a zárt helyen tartott lakodalmaknál elvárják-e a vendéglátóhelyektől, hogy az akár 100-150 fős esemény résztvevői rendelkezzenek védettségi igazolvánnyal? Aztán nem egy esküvőre külföldről is várnak vendégeket, ők vajon milyen feltételekkel lehetnek jelen?” – sorolja a kérdéseket Horváth Szilárd.

Május 28-ától újra lehetnek lagzik
Fotó: Pixabay.com

„Sokan várták ezt a bejelentést, ismerek olyan esküvő előtt álló párt, akik a járvány miatt már a negyedik időpont-módosításnál tartanak... Én mindenesetre készen állok, két hete kaptam meg a második Szputnyik védőoltást” – zárja szavait a ceremóniamester.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz