Létrehozva: 2021.05.07.

Újabb részletek: még letartóztatása előtt sem tudott leállni kétes ügyleteivel Fekete Dávid

Egy újabb áldozata számolt be arról, hogy verte át az egykori énekes. Fekete Dávid családja nem jelent meg a tárgyaláson.

Mint arról a Ripost is beszámolt, Fekete Dávidot csütörtökön előzetesen 30 napra letartoztatták.

Bilincsben, rendőrautóval hozták a győri bíróságra a Megasztár egykori második helyezettjét. A bíróságon azonban családja helyett felháborodott károsultjai vártak rá.

A bírósági tárgyalás után megtörten távozott az énekes (Fotó: Bors)

Egy férfitől és egy nőtől, állításuk szerint összesen száz millió forint körüli összeget sikkasztott el, így nem csoda, hogy hangos ordítással és szitkozódással fogadták a Dáviddal érkező rendőrautót – számolt be róla a Bors.

Andrea jó barátjának hitte Dávidot, maximálisan megbízott az énekesben, de végül 55 millió forinttal verte át.

Bilincsben, két rendôr kíséretében vitték a tárgyalásra Dávidot (Fotó: Bors)

„Legalábbis én azt hittem, hogy barátok vagyunk. Három részletben kért kölcsön, először ingatlanra, aztán azért, hogy egy volt üzlettársát kifizesse, a harmadik részt egy Porsche-ra. Azt mondta, rövid időn belül visszaadja, de persze nem tette” – árulta el Andrea a lapnak.

„Se pénzem, se kocsim” – mondta az egyik károsult, Andrea (Fotó: Bors)

„Most se pénz, sem kocsi. Ez két éve történt, azóta sem láttunk belőle egy fillért sem. A legborzasztóbb az volt, hogy még azelőtti napon is ''üzletelt'' és folytatta a kisded játékait, hogy letartóztatták volna. Ha a rendőrség és az ügyészség segít, akkor látok esélyt rá, hogy visszaszerezzük a pénzünket” – szögezte le az asszony.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

mandiner.hu

Tibeti és kínai zászlókkal viaskodtak a Gellért-hegyen

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

"Mindenki őt nézte" - Németül ordibáló nő terrorizálja a szegedieket

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes