Létrehozva: 2021.03.26.

„Csurom vér voltam. Az utas megállás nélkül szúrt” – ismét munkában a brutálisan megkéselt taxisofőr

A szörnyű támadás után is visszatért hivatásához Béla, akinek teljesen megváltozott az élete.

A Heim Pál kórháznál vette fel gyanútlanul utasát Nagy Béla, aki 44 év taxizás után, nyugdíjasként is a szakmájánál maradt. A 32 éves férfi Pesterzsébeten a célállomáshoz érve, húsz késszúrást ejtett a taxison.

A nyugdíjas áldozat a Metropolnak emlékezett vissza a szörnyű percekre.

Az egyik kollégája 6 perc alatt odaért hozzá és szakszerűen ellátta a sebeit majd kórházba szállította, ahol azonnal megműtötték (Fotó: Metropol)

„Nem szúrást éreztem, hanem ütéseket. Igyekeztem kiszabadulni, de háttal nehéz volt. Próbáltam segítséget hívni a központi segélyhívón, de mellé nyúltam a dulakodás közepette. A telefon lefordult a helyéről és akkor láttam meg a kezem, hogy „rommá” van késelve. Csurom vér voltam. Az utas megállás nélkül szúrt, majd rám ordított, hogy álljak meg, mert különben megöl. Teljesen lefagytam. Ekkor befejezte a szurkálást” – emlékezett vissza Béla, akinek végül az egyik kollégája segített.

A rendőrök még aznap elfogták a fickót. Ahogy meghallották, a történetet, egyből gyanították a bűnöző kilétét, aki 1-2 hónappal korábban szabadult. Mint kiderült, már többször támadott meg taxisokat.

Nagy Béla és felesége (Fotó: Metropol)

„Nekem mindennek hatására teljesen átalakult a magánéletem. Még a lábadozásom alatt elhagytak. Padlóra kerültem, és nehezen tudtam talpra állni. Nem volt hova mennem, gyakorlatilag az utcán laktam. Végül egy ismerősöm segített letelepedni egy nagyon kedves faluban. Azóta megismerkedtem életem párjával, aki hozzám költözött, így most ketten nevelünk egy 17 éves lányt, aki már apának szólít. Nagyon boldog vagyok!„ – mesélte a lapnak Béla.

Bár Béla a szörnyű este nyomait élete végégig a kezén hordja, nyugdíjasként a mai napig taxizik Budapesten, olyan lelkesen, mintha ez lenne az első munkanapja.

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Kész, vége, ennyi volt: újra emelkedhetett az infláció Magyarországon – betett az üzemanyagok drágulása

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Hidegfront után jön a felmelegedés: erre a hétvégi időjárásra senki sem számított

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán