Létrehozva: 2021.01.21.

Visszakapta szabadságát az amputált lábú róka

Újra visszatérhetett a vadonba az a róka, amelyik egy budapesti család rendszeres látogatója volt, de súlyosan megsérült a lába. Mint arról a Ripost már beszámolt, Dobai Attila és családja az állatot azonnal orvoshoz vitte, de a kis vörös lábát amputálni kellett. Mostanra a róka felépült.

Lompos úr elég nehezen viselte a bezártságot, így azt hittük, hogy amikor kinyitjuk a ketrecet, azonnal el fog rohanni, de nem ezt tette. Körbeszaglászta a teraszt, majd békésen megvacsorázott a körünkben és birtokba vette a házikóját, mert most már az is van neki” – meséli Dobai Attila a Ripost-nak.

Minden nap finom falatok várják Lompit Olvasói fotó

„Örömmel tapasztaltuk, hogy az erdő mellett ezt a helyet is otthonának tekinti.”

Olvasói fotó

A kis lompos a szakemberek szerint három lábbal is teljes életet tud majd élni. Attila szerint nagyon ügyesen közlekedik három lábon is, így, miután megtette náluk a tiszteletköreit, ment is tovább a dolgára.

Olvasói fotó

„Esténként most már mindig megjelenik Lompi vacsorázni, sőt időnként már reggelizni is. Úgy tűnik, egy életre szóló barátság szövődött köztünk” – mosolyog Attila.

 

origo.hu

Ez a világ legnagyobb barlangvára, és itt van a szomszédban - képek

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

borsonline.hu

Ekkor vegyél ki szabadságot: eláruljuk, mikor lesz a legjobb idő a nyáron

hirtv.hu

Kikapott a magyar válogatott Svájcban

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Ugrik a Porsche, új autót kap Gulácsi Péter és Orbán Willi

travelo.hu

Videó: Tragédia a Mount Everesten - megdöbbentő, miért veszthette életét a hegymászó

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt