Létrehozva: 2020.12.17.

Megdöbbentő fordulat a Pesti út ügyében

Az ügyészséghez fordult dr. Futó Barnabás, az egyik, Pesti úti idősotthonban elhunyt áldozat családjának ügyvédje, mert a Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a nyomozást azzal, hogy az idős nő „halála sorsszerű volt”. A tömeges halálesetek ügyében még tart a nyomozás.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda megszüntette a Pesti úti idős otthonban történtek miatt indított nyomozásnak azt a részét, amelyet Csüri Krisztián édesanyja halálának ügyében folytattak. A határozat indokolása szerint a néni halála „sorsszerű volt”, mivel leromlott a fizikai állapota. Dr. Futó Barnabás, a család ügyvédje nem ért egyet a döntéssel, ezért fellebbezett. Szerinte a nyomozás során számos hiányosság történt.

Fotó: Ripost

Mint arról a Ripost az elsők között beszámolt, a férfi édesanyja lehetett az otthonban az első, aki elkapta a koronavírust, mert aznap hunyt el, amikor az első öt beteget elszállították az intézményből. A férfi akkor összetörve mondta el lapunknak, hogy édesanyja haláláról mindössze egy sms-t kapott, mert akkor már hetek óta nem láthatta, az otthont lezárták. Ezt megelőzően pedig a családtagok elmondása alapján Julika néni rettentő állapotban volt: sokszor a kiszáradás szélén állt, ki volt törve a fogsora és napról napra zavartabban viselkedett.

Csüri Krisztián édesanyja, Julika néni március 30-án, aznap halt meg az otthonban, amikor az első öt koronavírusos beteget kórházba szállították. Aznap sem volt orvos az intézményben, a halotti bizonyítványt is a 17. kerületi ügyeletes állította ki. Csüri Krisztián november óta nem tudott orvossal beszélni az intézményben. Fotó: Csüri Krisztián

Fia és menye azonban hiába próbált orvossal beszélni az otthonban, nem találtak, de az ápolók is nagyon kevesen voltak. Ezt később több hozzátartozó megerősítette a Ripostnak.

„Álláspontom szerint a nyomozás során számos kérdés tisztázatlan maradt, ezért fordultunk az ügyészséghez” – nyilatkozta lapunknak Futó Barnabás. „Bízunk benne, hogy az ügyészség az NNI-t a nyomozás folytatására utasítja.”

A tömeges halálesettel kapcsolatos eljárás még folyik. Megkérdeztük az NNI-t is az ügy kapcsán, akik megerősítették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az alapeljárásban vizsgálta az Ön által említett ügy körülményeit, amellyel kapcsolatban – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – a nyomozó hatóság részmegszüntető határozatot hozott. Az alapeljárás nyomozása továbbra is folyamatban van.

Ezzel indokolta fellebbezését az ügyvéd

* Nem vizsgálták a főváros felelősségét, a gondozási kötelezettség elmulasztását, csak a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetést.

* Nem hallgatták meg tanúként sem dr. Müller Cecíliát, aki járt a helyszínen a járvány kirobbanását követően, sem dr. Bodnár Attilát, a Bajcsy kórház igazgatóját, ahol több, súlyos kiszáradás szélén álló időst is kezeltek korábban, így Julika nénit is.

* Az ott dolgozó ápolókat az ügyvéd elfogultnak tekinti, mivel ők nem voltak kötelesek önmagukra terhelő vallomást tenni.

* A kirendelt igazságügyi szakértő nem virológus vagy járványügyi szakértő volt – a nyomozás során ő maga is jelezte, hogy speciális szakemberre lenne szükség bizonyos kérdések tisztázásához, ám ilyet nem rendeltek ki

* A kormányhivatal Pesti úttal kapcsolatos vizsgálatának eredményét az ügyvéd szerint nem megfelelően értékelték.

A kormányhivatal szerint az idősek szakápolása súlyosan hiányos volt A kormányhivatal nyáron elrendelt vizsgálata megállapította: a Pesti úti idősotthonban nem volt megfelelő szakorvos és az idősek ápolása is súlyosan hiányos volt, mert nem voltak elegen: 109 fő helyett mindössze 60-an dolgoztak az otthonban, ez is hozzá járulhatott a tömeges halálesetekhez. Ezen kívül a higiéniai feltételek sem voltak megfelelőek, ezért 1 millió forintos büntetést róttak ki a fenntartó fővárosi önkormányzatra. 100-ból 97 beteg súlyosan kiszáradt Dr. Bodnár Attila, a Bajcsy-Zsilinszky kórház igazgatója azt mondta: száz idős ember közül 97 kiszáradva érkezett hozzájuk az otthonból, 88-an voltak alultápláltak, közülük 27-en csontsoványak, a páciensek közel felénél pedig valamilyen fokú felfekvés, illetve izomkontraktúra (amikor az izmok képtelenek ellazulni, tartós görcsben vannak) volt tapasztalható. Beszélt arról is, hogy a kórház két orvosa és főorvosa – saját egészségét is kockáztatva – egy héten át mindennap elment a Pesti úti idősotthonba segíteni. Őt sem hallgatták meg tanúként a nyomozás során.

 

origo.hu

Európa legnagyobb homokdűnéje elképesztő látványt nyújt - képek

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Óriási a felháborodás emiatt a reklám miatt, már több mint egymillióan látták

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről