Létrehozva: 2020.11.13.

Döbbenetes: maszkhasználat miatt késelt a férfi az 1-es villamoson

Egy idős utas megkérte, viselje helyesen a maszkot, mire a férfi kést rántott és rátámadt.

Mint arról a Ripost elsőként beszámolt, az 1-es villamos Mester utcai megállójához nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök. Néhány órával később egy 40 éves férfit fogtak el, aki megkéselte utastársát.

A Bors azt is kiderítette, hogy mi zajlott le a történtek előtt. A villamos egy idősebb férfi megjegyezte utastársának, hogy bizony rosszul viseli a maszkját. A negyvenéves férfi ezen annyira felmérgelte magát, hogy először szidalmazni kezdte, majd nekiesett utastársának, végül kést rántott, és megszurkálta az idős embert.

A 40 éves késelőt néhány órán belül elfogták, egy korábbi ügy miatt is eljárás folyik ellene
(Fotó: police.hu)

„Azonnal ellepték a környéket a rendőrök, több kocsi is állt a síneken és az álló villamos mellett is. Azután a megálló melletti üzemen kívüli benzinkút bokrainál kutakodott 4-5 ember, azt a kést keresték, amivel a támadó szúrt, és menekülés közben eldobott” – mesélte egy szemtanú.

A negyvenéves budapesti férfit őrizetbe vették, és most életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. A Bors megtudta: a férfi biztonsági őrként dolgozik, és folyamatban van ellene egy másik eljárás is egy korábbi testi sértés miatt.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

travelo.hu

Narancsszínű porban úszott a versailles-i kastély tükörterme

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria