Létrehozva: 2020.09.17.

Lövések dördültek a soproni Várkerületben, akcióban a terrorelhárítás – videó

Két héten belül felkutatták és összehangolt akció keretei között elfogták a lövöldözőket.

Szeptember 6-án érkezett a hívás a soproni rendőrséghez, hogy egy mozgó kocsiból nyitottak tűzet két férfira.

A nyomozók megállapították, hogy a támadók – az incidenst megelőzően – az egyik sértett otthonába erőszakkal behatoltak, majd onnan tőle, valamint a társától készpénzt és ékszereket raboltak el. A lövés akkor dördült el, amikor az áldozatok megpróbálták követni a gépkocsival távozó tetteseket – írja a Police.

A Győri, a Soproni és a Kapuvári Rendőrkapitányság bűnügyi és rendészeti állománya 2020. szeptember 12-én a körözött bűnözők elfogása, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében összehangolt akciót szervezett.

Az egyenruhások felismerték a korábbi soproni, fegyveresen elkövetett rablás során használt osztrák rendszámú autót, majd felfigyeltek egy, a jármű közelében tartózkodó, körözés alatt álló férfire, akit elfogtak. Előállítását követően a nyomozók megállapították, hogy a 25 éves győri O. Attila személye nemcsak az autóhoz, hanem a bűncselekményhez is köthető.

Soproni rabláshoz használt fegyver
Fotó: Police

Szeptember 15-én hajnalban a Terrorelhárítási Központ munkatársai a beszerzett bizonyítékok alapján a délelőtt folyamán Sopronban elfogták a bűncselekménnyel gyanúsított O. Attila bűntársát, V. Csaba 30 éves kapuvári lakost.

A feltételezett elkövetők lakóhelyén tartott kutatások alkalmával a nyomozók kábítószergyanús anyagokat, nagy mennyiségű készpénzt, valamint a rablásból származó ékszereket foglaltak le.

O. Attilát, V. Csabát, L. Józsefet és M. Lászlót őrizetbe vették, és őket fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az elsőként elfogott 25 éves győri gyanúsított férfit időközben letartóztatták, míg három bűntársa esetében a nyomozóhatóság előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

metropol.hu

Sokkoló végjátékkal dőlt el a Real Madrid-Bayern BL-elődöntő

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Katonai ceremóniával köszöntötték Kína elnökét- fotók

INSIDER

"Mindenáron fel akart jönni" - Csaló verte át az nyugdíjast Zuglóban: hihetetlen, mi buktatta le!

INSIDER

Gulyás Gergely: Magyarország továbbra is marad a béke pártján

INSIDER

Rejtély Vácon - Gazdátlan jármű okoz fejtörést a Pest vármegyei településen