Létrehozva: 2020.08.03.

Véget ér a jó idő: mutatjuk, hol fog lecsapni a vihar

Hétfőtől jön a lehűlés, de kedden fog igazán bekeményíteni az időjárás.

Tíz megyére kiterjedő figyelmeztetést adott ki az OMSZ. Pest, Baranya, Fejér,Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megye területén kell számítani viharokra és felhőszakadásra. Ezzel szemben Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében a hőségre kell felkészülni.

Fotó: OMSZ

Hétfőn északnyugaton többnyire erősen, másutt változóan felhős lesz az ég. Eleinte az ország északnyugati felén elszórtan, majd délutántól többfelé, másutt néhol alakul ki zápor, zivatar, de a Tiszántúlon csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél több helyen meg is erősödik, majd délután a Dunántúlon északnyugatira, északira fordul. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de északkeleten néhol hűvösebb, északnyugaton melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 34 fok között valószínű, délen lesz a melegebb.

Kedden hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Többfelé várható záporeső, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul és megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20 és 26, délkeleten, keleten 26 és 32 fok között valószínű.

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

life.hu

"A mennybe megyek és addig játszom, míg oda nem érsz" - mondta a 4 éves kisfiú édesanyjának és meghalt

hirtv.hu

Dermesztő hír érkezett Ukrajnából

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 11-17.: Nyugodt hétvége után jönnek a kihívások

ripost.hu

„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Jó hír az autósoknak, tovább csökkennek az üzemanyagárak; Tragédia Szalántán, szerelmespár halt meg a balesetben; Magyar Péter trükkje....

INSIDER

"Édesapám halálos ágyán fogadtam meg, hogy megoldom a család rejtélyét" - Melinda minden követ megmozgat

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Az autóink helyett Karácsonyékat cseréljük le!

INSIDER

Ez a teendő kullancscsípés esetén - van, amit nem érdemes elhibázni!