Létrehozva: 2020.06.11.

Razzia során három vevő is becsengetett a dílerhez: a rendőrkocsiktól sem jöttek zavarba

Listát készítettek vásárlóik nevével az erzsébetvárosi drogdíler páros.

Az erzsébetvárosi rendőrök bejelentés alapján jelentek meg Budapest VII. kerületében, egy Jósika utcai társasház lakásánál, mert információk szerint az ott élő pár kábítószert árul.

Több lakó is marihuána szagra panaszkodott, valamint az is feltűnt nekik, hogy rendszeresen érkeznek idegenek a házban lakó fiatal párhoz, majd azok rövid idő után távoznak.

Fotó: Police

A rendőrök a lakásban elfogták a 33 éves R. Györgyöt és párját, a 30 éves K. Nikolettet. A házkutatás során megtalálták a lakás különböző helyein, például a mélyhűtőben elrejtett kábítószereket, és azok előállításához szükséges eszközöket is. A lefoglalt kábítószer értéke meghaladja a hárommillió forintot – írja a Police.

A kábítószert a férfi párjával közösen árulta, a nyomozók a lakásban megtalálták az eladásokról vezetett naplót is.

Fotó: Police

Miközben a nyomozók a lakásban kutattak, a társasháznál három vásárló is megjelent, akiknek a kapu előtt álló rendőrautók sem voltak „gyanúsak”; felmentek a lakásba kábítószert venni, ahol már csak a rendőröket találták. A három férfit mintavételre előállították a kerületi rendőrkapitányságra.

K. Nikolettet és R. Györgyöt a rendőrkapitányságon előállították és őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

metropol.hu

Komoly döntést hozott a Tankcsapda sztárja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!