Létrehozva: 2020.06.16.

Feljelentéskiegészítés a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon ügyében

Eddig 52 lakó halt bele a koronavírusba. 34 idősotthonban jelent meg a vírus eddig Magyarországon, az összes áldozat csaknem 40 százaléka ehhez az egy intézményhez köthető. Egy hónapja indított eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban bekövetkezett tömeges halálozás ügyében, most úgy tudni, feljelentéskiegészítéssel éltek.

Egy hónapja indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban bekövetkezett tömeges halálozás ügyében. A jogi értelemben is tömeges áldozattal járó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés miatt elrendelt büntetőügyben a Magyar Nemzet információi szerint feljelentéskiegészítéssel éltek, és megtették a szükséges nyomozati cselekményeket.

Fotó: Bors

A tanúvallomások felvételével párhuzamosan kirendelték a szükséges igazságügyi orvostani, virológiai, egészségügyi-etikai szakértőket. A szakvélemények kiértékelése után kezdődhet majd meg a halálesetekért felelőssé tehető gyanúsítottak kihallgatása az ismeretlen tettes ellen folyó eljárásban. A tömeges elhalálozással járó gondatlanság felelősei között lehet az intézmény orvosa, egészségügyi vezetése vagy éppen az intézményt fenntartó szervezet vezetője is. A Pesti Úti Idősek Otthona fenntartója a Fővárosi Önkormányzat.

Aki foglalkozási szabály megszegésével mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sérülést okoz, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Két évtől nyolc évig terjedő börtön jár, ha a bűncselekmény kettőnél több ember halálát okozza. A Pesti úti idősotthon esetében mindenképpen gondatlan magatartásról van szó. A bűncselekmény elkövetője pedig csak olyan személy lehet, aki valamilyen foglalkozási szabály hatálya alatt a halálesetekben érintett intézmény alkalmazottja, vagy az annak irányítását felügyelő szervezetben dolgozik – tisztázza a Magyar Nemzet.

A Ripost egész oknyomozó cikksorozatban mutatta meg, milyen állapotok voltak a Pesti úti idősotthonban: sokszor 160 beteg jutott egy ápolóra, így nem csoda, hogy az idős, beteg emberek kiszáradva, felfekvéssel, rühesen kerültek kórházba. A borzasztó higiéniai körülmények is szerepet játszhattak abban, hogy ilyen súlyos volt a koronavírus-járvány a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott intézményben.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Ez a különleges spanyol falu azzal fenyegetőzik, hogy teljesen kizárja a turistákat

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Együttműködési megállapodást kötött a Gondosóra program és a gyógyszerészkamara

INSIDER

Figyelmeztetést adott ki az állatorvos: ez a négy kerti növény halálos a kutyákra

INSIDER

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: a mostani városvezetéssel az a baj, hogy a szív és a meló is hiányzik belőle