Létrehozva: 2020.02.28.

Papok, nők és egy gyerek holttestére bukkantak Türjén

Barokk sírkamrát találtak az Árpád-kori templom alatt Türjén.

Régészeti leletek kerültek elő a Zala megyei Türjén, az Árpád-kori templom felújítását megelőző régészeti ásatások során, többek között egy barokk sírkamra, amelyben nők, papok és egy gyerek földi maradványai feküdtek.

A Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban pénteken tartott régészeti bemutatón Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum régésze elmondta: az Árpád-kori templom középkori padlószintjének feltárása során került elő a váratlan sírlelet. Nem volt írásos említés arról, hogy a templom főhajójának közepén, a padozat alatt egy boltíves sírkamra található, ahol a 18. század közepéről származó koporsók fekszenek.

A Csornai Premontrei Prépostsághoz tartozó, felújítás alatt álló türjei Gyümölcsoltó Boldogasszony plébániatemplomban feltárt sírhely
MTI/Varga György
Fotó: MTI

A 2018 óta tartó régészeti feltárás keretében bukkantak rá az üregre, amelyben három előkelő nő, két papi személy és egy kisebb koporsóban egy gyerek földi maradványai voltak. Szokatlan módon a csontok nagyobb részt elporladtak, de a fa és a textil viszonylag épen maradt.

A koporsó felirata alapján sikerült azonosítani az egyik férfit, aki az 1757-ben elhunyt Nolbeck Rafael prépost volt, a másik férfi pedig szintén papi személy lehetett. A papi sírokból stóla, bőrkesztyű és lábbelimaradványok kerültek elő, a három előkelő nő maradványai között viszonylag jó állapotban maradtak meg rózsafüzérek, illetve előkerült egy selyemkendő is.

Orha Zoltán elmondta, hogy a 13. századi premontrei templom nagyjából a jáki templommal azonos időben épülhetett, de annál épebben maradt fenn, és sokkal inkább jellemzi a kor építészeti stílusát, annak ellenére, hogy a 18. században barokk stílusban bővítették és díszítették.

A közelgő rekonstrukció előtt sikerült rábukkanni a templomtoronyba vezető lépcső egykori belső ajtajára, a pillérek másfél, sőt csaknem háromméteres mélységbe nyúló bazalt alapjaira. A török korban erődítményként is szolgált templomban valószínűleg helyben öntött, de soha ki nem lőtt puskagolyókat is találtak, de több középkori pénzérme, valamint bronzolvadék is előkerült, utóbbi egy tűzvész nyomán lezuhant és megolvadt harang maradványai lehettek.

A régészeti kutatások lezárultak, hétfőn a kivitelezők megkezdik a templom alapozását és szigetelését, majd a gépészeti és elektromos hálózatot építik ki. Májustól két nyáron keresztül a festő-restaurátorok a rossz állapotban levő freskók helyreállítását is megkezdik. A várható átadás és a templom szentelése 2021 szeptemberében várható.

origo.hu

Oroszország áttörte az ukrán védelmet Donyeckben, Ukrajna védtelen az orosz drónokkal szemben

origo.hu

Videón, ahogy hívő embereket mocskol Magyar Péter pusztán azért, mert templomban voltak

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

magyarnemzet.hu

Végítélet napja: bárhol felbukkanhat egy orosz nukleáris tengeralattjáró a pusztító Bulava rakétáival

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

magyarnemzet.hu

Orosz–ukrán háború: az orosz külügy véres bosszút esküdött

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!