Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2019.09.16.

Elképesztő, mit csinál szabadidejében ez a magyar zenész

Nehezen eldönthető, hogy Sár József entomológusnak, azaz rovarkutatónak a bogarak a munkája és a zene a hobbija, vagy fordítva. Úgy néz ki, mint egy rocker, miközben elismert nemzetközi tudós. Egyik nap őrült dobszólót nyom le, a másik nap élvezettel mesél a tűzhangyákról. A barátai csak bogaras dobosnak hívják.

Ki gondolta volna a 17 éves fiúról, akit eltanácsoltak a suliból, hogy egykor majd oktatni tér vissza – nem középiskolás fokon? Sár Józsefet azért tanácsolták el, mert megbukott oroszból, nem akart belépni a KISZ-be, az akkori pártállam ifjúsági szervezetébe, hosszú volt a haja és szakadt nadrágot hordott.

Ki gondolná elsőre, hogy a rocker külső egy bogár szakértőt rejt?

Ma nemzetközileg elismert rovarszakértő, együttműködik a Müncheni Természettudományi Gyűjtemény kutatóival, több alkalommal járt Brazíliában múzeumi és egyetemi felkérésre. Saját tárlata van Drávaszabolcson, ősztől pedig iskolások számára tart előadásokat Tolna megyében. Közben rockbandákban játszik – egyik együttesének, a TRIYO-nak hamarosan megjelenik dupla albuma – és dobolást oktat. A Kővágószőlősön élő 60 éves férfi inkább néz ki ma is rockzenésznek, mint tudósnak.

Sár József nem csak dobolni tud kiválóan, a bogarak szakértője is.

„A nagymamám virágoskertjében szerettem meg a bogarakat, órákig elnéztem őket. Rájöttem, melyik hogyan viselkedik, hogyan érdemes viszonyulni hozzá. Az iskolában is imádtam a biológiát, így amikor eltanácsoltak, a tanárom beajánlott a Pécsi Természettudományi Múzeumba segédpreparátornak. Aztán persze folytattam a tanulást estin”

– mesélte a Ripost-nak József.

József büszkén mutatja az apró állatokat.

Sár József azóta nemzetközileg elismert entomológus lett. A barátai gyakran küldenek neki fotókat különböző bogarakról, hogy mondja meg, mi az, és szívesen hallgatják József kalandjait. Párja, Zsuzsanna is hamar megbékélt a munkájával, szívesen elkíséri a férfit előadásaira. Ott József mesél például a brazil kalandjairól, ahol átesett a dengue- és a zika-lázon, összecsípték a tűzhangyák, legjobban mégis a vadállatoktól tartott.

„A saját bőrömön tapasztaltam meg, miért nevezik a tűzhangyákat „nadrágledobós hangyának”. Amikor beleléptem egy tűzhangya fészekbe, én is csak úgy tudtam tőlük megszabadulni, hogy kiugrottam a nadrágomból. Több napig nyomtam az ágyat utána, de felejthetetlen élmény volt!” – emlékezett vissza felvillanyozva a kutató.

Hozzátette: így is nagy szerencséje volt, mert beleléphetett volna a lövedékhangyák fészkébe is, és köztudomású, hogy azoknak a marása a legfájdalmasabb.

Amikor épp nem a bogarakat kutatja, akkor dobol – immár 45 éve.

Elhivatottan dobol három zenekarban is.

„Több zenekarban is játszom. A Stoni Blues Band formációval európai klubokban és fesztiválokon is felléptünk már, bejártuk a kontinenst. A TRIYO-val hamarosan bemutatunk egy duplalemezt, szeptember 21-én tartunk klippremiert. A Kárikittyom Anticeleb Orchestrával a Külügyminisztérium meghívására volt turnénk Brazíliában.”

Zenésztársai imádják hallgatni kalandos történeteit, ők nevezték el bogaras dobosnak. József pedig örül a becenévnek, hiszen mind a bogarak, mind a dobolás a szenvedélye. Arra a kérdésre, melyik a munkája, melyik a hobbija, nem is tud válaszolni.

Egyszerre a hobbija és a munkája is a dobolás, de a bogarak szakértése is.

„Az utóbbi 10-15 évben a zenélés hozott többet a konyhára, de a bogarak miatt gyakran keresnek újságoktól és tévéktől is. A hobbim és a munkám egyben mindkettő” – mondta. – „Szerencsés ember vagyok!”

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Agresszív baloldali fiatalok tomboltak és vertek rendőröket

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Mutatjuk Magyar Péter igazi arcát

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

"Hetekig kómában voltam" – Szörnyű vírus támadta meg a magyar katonát

INSIDER

Te mire költötted a zsebpénzed gyerekként? - egészen meglepő válaszok születtek

INSIDER

Ismét a fél országra veszélyjelzést adtak ki: ilyen idő köszönt ránk a hétvégén

INSIDER

Kiadta Ausztriának a brutális mozis gyilkost Magyarország