Létrehozva: 2019.08.01.

Megszólalt a híres újságíró: "Gyárfás és Friderikusz felszólított, hogy szálljak le a Fenyő-ügyről"

Döbbenetes titkot árult el a Ripostnak az ismert újságíró, Brády Zoltán. Miközben több órás dokumentumfilmjét készítette Fenyõ János bizalmasával, a halálos beteg Perczel Tamással, amelyben beszélgettek a médiacézár hatalmi háborúiról és halálának lehetséges okairól, a gyilkosság felbujtásával kedden megvádolt Gyárfás Tamás és Fenyõ egykori barátja, Friderikusz Sándor meglátogatta õt. Nem is akármilyen célból!

Perczel Tamás már tizenöt évvel ezelőtt tudta, amire a rendőrség és az ügyészség csak most talált elegendő bizonyítékot: hogy Gyárfás Tamás lehetett az, aki megbízást adott Fenyő János médiavállalkozó 1998. február 11-i meggyilkolására. Ezt a saját bevallása szerint elmondta a rendőrségnek is, sőt a halála előtt készült közel 4 órás dokumentumfilmben határozottan utal rá. 

„Nem lesz televízió, amelyik leadja”

"Hónapokon át dolgoztunk Perczel Tamással az interjún. A négy óra alatt sok mindenről beszélgettünk, a családjáról, a rendszerváltás magyar politikai világáról, az országot megrázó botrányokról. Perczelnek sok első kézből való információja volt erről az időszakról, és nemcsak azért, mert maga is országirányító családok leszármazottja. Nagy cégek és fontos üzletemberek mellett tevékenykedett, nekik adott tanácsokat. Fenyő Jánosnak bizalmas barátja volt, közösen alakították ki a Vico tulajdonában lévő Népszava arculatát. Ez persze nem mindenkinek tetszett" – fejtegette a %Ripost%-nak Brády Zoltán.

„Elég sok mindent tudok, ami valószínűsít néhány változatot, amikről nem esik szó. Nem lesz televízió, amelyik leadja, pedig csak feltételezések”

– fogalmazott Perczel az interjúban. Előtte persze részletesen beszámol Fenyő kapcsolatáról azzal a három emberrel, akinek érdekében állhatott a halála. Az egyik közülük, akiről a leghosszabban beszél, maga Gyárfás.

Nem csoda, ha a tévés nem örült a filmnek, Brády elmondása szerint meg is látogatta őt Friderikusz Sándorral, hogy nyomást gyakoroljanak rá. A találkozó pontos részleteiről olvashatsz a Ripost csütörtöki számában.

origo.hu

Vezérkari főnök: A magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot

INSIDER

„A tanyának eszmei értéke van számomra” – Segítséget kér a gyönyörű aranykalászos gazdasszony, veszélybe került a tanyája

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak