Létrehozva: 2018.04.24.

Fordulat a körúti robbantó ügyében: valami nem stimmel a felvételeken

Tényleg az ügy vádlottja, P. László Gergely látható a képeken?

A 2016. szeptember 24-én a főváros szívében két rendőr ellen elkövetett robbantásos merénylet tárgyalása január végén kezdődött meg. P. László Gergelyt minősített emberöléssel és robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve terrorcselekmény előkészületével vádolják.

Az ügy hétfői tárgyalásán a térfigyelő kamerák felvételeit nézték meg. A rendőrök az összes vágatlan felvételt bemutatták: dr. Kalina József az elkövető fizikumával, főleg a magasságával kapcsolatban kezdett kérdezősködni. Másról ugyanis nem lehet azonosítani: a kétórányi vetítés alatt egyszer sem nézett egyik kamerába sem, és a fejét mindig kalap vagy kapucni takarta. A felvételeken pedig a rendőrök és a szakértők szerint is egy 170-175 centiméter magas alak látható, míg P. László 183 centiméter.

Én már jeleztem a nyomozóknak, hogy a felvételeken a fiamnál jóval alacsonyabb személy látható. Végre a bíró úrnak is feltűnt – nyugtázta a fejleményt László édesapja a Blikknek.

Nem akarjuk elbízni magunkat, de pozitív ez a fejlemény. A védelem régóta kétségbe vonta, hogy az ügyfelem látható a kérdéses felvételen. Úgy gondolom, a bíró örült volna, ha kiderül, hogy László látható a felvételen, avagy sem. Erre a kérdésre azonban nem kapott választ – fejtegette dr. Cseterics Krisz­tián, László ügyvédje.

Egyvalami biztos: a bíróság a személyes benyomásaira már nem tud támaszkodni: P. László nem vesz részt a tárgyalásokon.

Egyre rosszabbul van. A beszélőre sem szívesen jön ki. Az ügyéről nem lehet vele beszélni, csak egy lélekvándorlásról szóló elméletet hangoztat – árulta el az ügyvéd.

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!