Létrehozva: 2017.11.10.

Nem mindennapi: egy kórházban lábadozott a két horrorbaleset túlélője

A rehabilitáción egymásnak adott erõt M. Krisztofer és Burkus Vanessza, mindketten kómából ébredtek.

A Bors azt írja, hogy egymásnak ad erőt a két fiatal. 

Másfél hónapja fekszik Budakeszin M. Krisztofer, a várpalotai körhintabaleset legsúlyosabb sérültje. Az állapota napról napra javul, akárcsak újdonsült barátjáé, Burkus Vanesszáé, a bulgáriai balesetben megsérült fiatal lányé. 

"Először az apukájával jött be a fiamhoz. Megszorította a kezét és biztatta, hogy erős le­gyen, ne adja fel. Megható volt, nagyon jólesett a szívemnek" – idézte fel a lapnak Krisztofer édesanyja.

Burkus Vanessza júliusban szenvedett súlyos autóbalesetet Bulgáriában. Sokáig kómában volt, két hónap kiesett az emlékezetéből, de már jobban van, és egy hete haza is térhetett. Előtte az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben gyógyulgatott, ahol többször is találkozott a kalapácshintából kizuhant tiné­dzserrel.

"Azt tervezzük, hogy rendezünk egy közös „felépülési” bulit, ha végre Krisztofert is hazaengedik. A sors a rosszban is összekovácsolja az embereket" – tette hozzá az anya. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

vg.hu

Gyorsforgalmi átadás-dömping: kedden újabb autóutat adnak át Magyarországon

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Retteg egész Szeged: ismét fosófantom csapott le a városra