Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2016.10.20.

Siker: jöttek, láttak, aranyat hoztak a magyarok!

Kíváncsiak voltak, milyen egy fesztivál, ezért kelt útra a High5 csapat. Két év munkája meghozta az eredményt: még a közönségdíjat is elnyerték!

Szerző J. K.

Aranyat ért a magyar artisták  „Man in Black” című produkciója a hétvégén, a németországi Wiesbadenben tartott XXV. Európai Ifjúsági Cirkuszfesztiválon. A gumiasztalon előadott számmal az artisták a 18-25 évesek kategóriájában állhattak a dobogó legfelső fokára. Ráadásul, az aranyérem mellett a Baross Imre Artistaképző növendékeiből álló High5 nevű formáció még a közönség díját is elnyerte fesztiválon.

 

Munkátokkal, személyiségetekkel, kitartásotokkal példát mutattok kortársaitoknak!

– gratulált a csapatnak Fekete Péter miniszteri biztos, cirkuszigazgató a a zsűri döntését követően a Nagycirkusz munkatársai és a jelenleg műsoron levő Lúdas Matyi című program fellépő művészei nevében.

A csapat edzője teljes elégedettséggel adott rövid telefonos interjút a %RIPOST%-nak.

A csapattagok két éve dolgoznak együtt egyikük kivételével, aki mindössze 9 hónapja csatlakozott a formációhoz – árulta el Ott Olivér, hozzátéve: kíváncsiak voltak milyen egy fesztivál, ám nem gondolták, hogy meg is nyerik.

A  szakmai első helyezés mellett külön öröm, hogy a közönség különdíját is megkaptuk – büszkélkedett az edző, aki csapatával legközelebb Svájcban próbálja majd learatni a babérokat.

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

origo.hu

Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről