Létrehozva: 2024.04.27.

Baukó Éva: "Biztos vagyok benne, hogy megátkoztak!"

Rövid idő alatt két autóbalesete is volt az egykori valóságshow sztárnak, ami szerinte nem a véletlen műve. Baukó Éva biztos benne, hogy valaki szándékosan ártott neki.

A még ma is népszerű, egykori villalakó imád vezetni, rutinos sofőrnek számít. Ezért is furcsa számára, hogy két hónapon belül két autóbalesete is volt, egyszer villamossal ütközött, később busszal ütközött. S bár mindkét alkalommal „csak” ijedtség és anyagi kár keletkezett, Baukó Éva figyelmeztetésnek vette a dolgot. 

Baukó Éva
Baukó Éva szerint vannak, akik ártani szeretnének neki (Fotó: Saját/Baukó Éva)

Baukó Éva igyekszik megszabadulni az ártó „barátoktól”

Februárban a Bors is írt róla, hogy a szőke celeb benézte a jelzőlámpát és a villamossínre kanyarodott a 14. kerületben, a Nagy Lajos úton. Az influenszer nem is tagadja, hogy ő hibázott, elbambult, amit azóta sem ért, hogyan történt. Híres ugyanis arról, hogy vezetés közben nagyon körültekintő. Ráadásul 10 és fél éve nem iszik alkoholt, az sem játszhatott közre abban, hogy a villamos elé kanyarodott

„Sokkot kaptam, pánikrohamom volt, a biztonság kedvéért bevittek a kórházba kivizsgálni és már a mentőben is végig azon gondolkoztam a hála mellett, hogy nézhettem be a lámpát” – mesélte a Borsnak Baukó Éva. „És ugye ott van még a buszos koccanásom is, amit szintén nem tudok hova tenni.”

Rövid idő alatt két baleset, ne már! Tényleg jól vezetek, bátran beül mellém bárki. Végül arra jutottam, hogy biztosan megátkoztak! Vannak ugyanis olyan emberek, akik rosszat akarnak nekem, akik ártani akarnak nekem. Pedig már egy jó ideje nagyon odafigyelek arra, hogy egyszerűen szórom ki az életemből azokat, akik nem tisztességesek, akik ártanak, akik mérgezőek! Mert erre nincs szükségem! Elmentem átoklevételre, hogy ez is segítsen, hogy megszabaduljak ettől az átoktól!

Baukó Éva balesetes autója
Az egyik korábbi balesete képei (Fotó: Saját/Baukó Éva)

Eladta a balszerencsés autót

Éva azt is elmesélte, hogy bár meg lehetett volna csináltatni a balesetes kocsiját, inkább eladta.

„Gazdasági totálkáros lett, de szépen rendbe lehetett volna tenni. De úgy éreztem, akkor biztosan viszem tovább ezt az átkot, inkább eladtam. De mivel szükségem van autóra, vettem egy szép új járgányt! De csak azután mertem vezetni, miután megtörtént az átok levétel! ”

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?