Létrehozva: 2023.05.10.
Módosítva: 2023.05.10.

Kulcsár Edina luxusbabakocsija láttán kiakadtak a követők

Az egykori szépségkirálynő szerette volna megosztani az örömét. Rosszul sült el a dolog.

Hatalmas botrány kerekedett abból, hogy Kulcsár Edina megmutatta azt a luxusbabakocsit, melyet G.w.M-mel a születendő kislányuknak választottak. A babaholmi közel félmilliót kóstál, ennek láttán a követőik két táborra szakadtak: voltak, akik szerint túlzásba estek és Edinának teljesen megváltozott az ízlése új férje oldalán, míg mások dicsérő és biztató szavakkal halmozták el a kismamát.

20220421 BudapestTejmadár megnyitó fotó: Szabolcs László (SZL)Ripost képen: Kulcsár Edina és G. w. M
Edina és G.w.M a lehető legjobbat szeretné a születendő kislánynak (Fotó: Szabolcs László)

Mindenből a legdrágábbat. Mintha az olcsóbb nem tudná ugyanazt, de hát Ő Kulcsár Edina…

– írta egy hozzászóló, melyre a kismama azt válaszolta, a pici legtöbb ruháját egy mindenki által elérhető üzletláncnál vásárolta. Volt olyan kommentelő is, aki szóvá tette, hogy feltüntette a fizetett partneri együttműködést.

 

Veszélyt jelenhet a gyerekekre?

G.w.M előszeretettel visel olyan világmárkák által forgalmazott darabokat, melyek több százezer forintba kerülnek, így az sem kizárt, hogy a jövőben a kislányát is meglepi majd egy-két ilyen darabbal. Hogy milyen következményekkel járhat, amikor egy szülő a külvilág felé a gyermekén keresztül akarva-akaratlanul is azt üzeni, jómódban él, arról a Borsnak nyilatkozott Drelyó Ágnes pszichológus.

Most egy elképzelt helyzetről beszélünk: a szülő részéről ez nem tudatos, de a gyereket elkezdi használni a saját céljainak elérése érdekében. A kicsi akár mint egy reklámhordozó felület jelenhet meg, akire rá lehet akasztani bármit, amit a helyzet megkíván és a gyermek azt fogja megélni, hogy használva lesz

– mondta a szakember általánosságban és hozzátette, az anyagi javak prezentálása a környezet felé olyan reakciókat válthat ki, melyek miatt a gyermekben önértékelési zavarok is kialakulhatnak.

A környezet nem a külsőségekre lesz dühös, hanem arra a tudattalan üzenetre, amit a gyerek akarva akaratlanul a társai felé közvetít. Az anyagiak ruházaton keresztüli prezentálása olyan üzenetet is hordoz, hogy: 'Én jobb vagyok nálatok, többet érek, mint ti'

– vélekedik a pszichológus, aki kihangsúlyozta, nincs semmi gond azzal, ha valaki a gyermekének márkás ruhákat vásárol, ameddig ennek célja nem a kérkedés vagy az adott márka reklámozása és a gyermek is képes a helyén kezelni ezt. 


 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?