Létrehozva: 2023.04.04.

Curtis az Instagramon tudatta: megverte Marics Petit

Curtis igen büszke arra, hogy sikerült megvernie Marics Petit.

Szerző P. E.

Bár mostanában Curtis életét a zene és a rapper karrierje tölti ki, sosem tagadhatja meg focista vérét. Széki Attila rendszeresen rúgja a bőrt, és legutóbb Marics Petivel hozta össze a sors a pályán. Kevesen tudják, de Marics Peti hosszú évekig profi sportolónak készült, mivel azonban könnyen kimegy a bokája, elengedte élsportolói álmait. Ugyanakkor mind a mai napig szívesen pályára áll. 

Fotó: Szabolcs László

A két énekes egy barátságos meccs keretei között csapott össze, amelyről Curtis számolt be. A rapper elmondta, hogy kiegyenlített küzdelem jellemezte végig a játékot, és mindkét csapat nagyon nagyot küzdött. Végül csak büntetőkkel tudták megverni Marics Peti bombaerős csapatát, melynek tagjai mind fiatalok és nagyon ügyesek. A fiatalok alaposan kifárasztották a rapper csapatát, ugyanis Curtis úgy fogalmazott, hogy bár két hét múlva visszavágót játszanak, addig össze kell magukat drótozniuk. Marics Petiéknek tehát megvan az esélyük arra, hogy alaposan elverjék az Újpest sztárfocistájának csapatát. 

LELKIZŐ

Zámbó Krisztián: Van még közös jövője Tóth Andinak és Marics Petinek

Zámbó Krisztián sorsközösséget érez Maricsékkal.

LELKIZŐ

Zámbó Krisztián: Van még közös jövője Tóth Andinak és Marics Petinek

Zámbó Krisztián sorsközösséget érez Maricsékkal.

 

 

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Félrecsúszott Stana Alexandra ruhája, kivillant a melltartója - fotó

HŰHA

„Álomszép” - Bikiniben szexizett Som-Balogh Edina

HŰHA

"Ez nem egy fapados szolgáltatás" – Kelemen Anna kemény videókkal tarol az OnlyFans-en

HŰHA

„Nem akarom, hogy véget érjen az életem” – kiújult a tévés műsorvezető rákja?