Létrehozva: 2023.02.24.

Bochkor szerint meg kell állítani a mesterséges intelligenciát

Néhány hónapja kezdődött az őrület, de már most sokan vannak, akik kongatják a vészharangot. Gábor is...

Amióta a Microsoft széleskörben is elérhetővé tette a mesterséges intelligenciát, rengetegen léptek vele kapcsolatba bolygó szerte. Kérdéseket tesznek fel neki, tanítgatják, vagy éppen zaklatják, sőt sokan próbálkoznak azzal, hogy kihozzák a sodrából. Amerikában egy újságírónak ez már sikerült is. A "gép" hisztizni kezdett és Hitlerhez hasonlította a médiamunkást és fenyegetőzött is. Ennek kapcsán sokan vannak, akik riadót fújnak és megvalósulni látják azokat a sci-fi mozikat, melyekben a gépek átveszik a hatalmat az emberiség felett. A Microsoft ezért korlátozta is a használatát, ma már egy felhasználó, csak 50 interakciót indíthat a programban, ami egyébként a villámnál is sebesebben tanul, sőt már azt is kijelentette, hogy emberré akar válni. 

Mesterséges intelligencia, MI, AI
Bochkor is nekiment a mesterséges intelligenciának Fotó: Pixabay

Bochkor Gáborék erről beszélgettek szerda reggel a Retro Rádióban és a műsorvezető egy ponton túl le is vonta a maga következtetését. A mesterséges intelligenciának vesznie kell... "A mesterséges intelligencia abban különbözik egy adattártól, hogy tanul. Ő ezek szerint a különböző felhasználóktól kapott információkat szintetizálja.

Elon Musk mondta, hogy a mesterséges intelligencia lesz az emberiség veszte...

– kezdte az élő adásban Bochkor Gábor. "Amikor elkezd Hitlerezni, embereket gyalázni, az álmairól mesélni és ember akar lenni, akkor lassan ki kellene húzni a dugót!" – jelentette ki, majd felvetett néhány elvadult, de talán nem lehetetlen teóriát arra vonatkozóan, hogyan is okozhat kárt a mesterséges intelligencia

Fotó: Móricz István / Bors

"A mesterséges intelligencia nehogy úgy oldja meg az éhínséget Afrikában, hogy az egyik printerből elkezd nyomatni dollárokat, mert ő most megsajnálta az etiópokat. Vagy elindít egy rakétát, vagy megakadályoz valamilyen banki tranzakciót és mondjuk tönkre megy a tőzsde" – sorolta ellenérveit a műsorvezető, majd meghozta az ítéletét. "Gyakorlatilag totálisan össze tud zavarni dolgokat, egészen odáig, hogy emberek egymásnak essenek. Hogyan lehet a Microsoftot gyorsan tönkre tenni úgy, hogy összefogunk? Ezen gondolkodom. Meg kell mentenem a világot, most ezt érzem" – zárta le Gábor

 

 

 

 

 

 

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

mandiner.hu

Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki

HŰHA

Reagált az újabb gyorshajtási botrányára L.L. Junior